Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
12°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
12°C

„A BL-győzelemre is képesek vagyunk”

2014. április 23. 20:38
A napokban szerződést hosszabbító Cristian Ugalde óriási küzdelemre és veszprémi továbbjutásra számít a PSG ellen. S úgy véli, a final fourban bármi megtörténhet…

Mint arról kedden hírt adtunk, a spanyol válogatott Cristian Ugalde 2018 nyaráig elkötelezte magát az MKB-MVM Veszprémhez. A Veszprémi Sportportál ennek apropójából kérdezte a rendkívül rokonszenves, extraklasszis balszélsőt.

– 2018 nyaráig meghosszabbította szerződését. Teljesítményét látva, úgy vélem, hogy több csapat érdeklődését is felkelthette. Minek köszönhető, hogy továbbra is Veszprémben marad?
– Nem tudom, hogy voltak-e ajánlataim máshonnan. Két hónappal ezelőtt, amikor megkeresett a klub a hosszabbítási ajánlatával, egy másodpercig sem gondolkodtam. Mindennel elégedett vagyok itt, nagyon jó a kapcsolatom a csapattársaimmal és a szurkolókkal. A csapat és az egész klub további fejlődés előtt áll, jövőre még erősebbek leszünk az érkező játékosokkal, így nem volt kérdés, hogy hosszabbítok-e.

– Második éve erősíti az MKB-MVM csapatát, hogy érzi magát nálunk?
– Nagyszerűen érzem magam a városban és a csapatban egyaránt. Feleségemmel lassan két esztendeje lakunk Veszprémben. Ő jogásznak tanul, s a szabadidejében sokat jár edzőterembe. Veszprém egy nagyon nyugodt kis város, főleg Barcelonához képest, ahol több mint húsz évig éltem. Azonban a nagy városok, mint Budapest vagy Bécs, is csak pár órára vannak autóval. Próbálkozom a magyar nyelv elsajátításával is, remélem, idővel sikerül jobban megtanulnom.

– Mit hiányol Spanyolországból?
– Semmit. Amikor egy játékos azt érzi, hogy a klub és az egész város mindent megtesz érte, akkor nem tud hiányozni semmi sem. A veszprémi közönség előtt játszani még most is hihetetlen élmény.

– Mivel tölti szabadidejét?
– Kevés szabadidőmet alkalmanként filmnézéssel, de leginkább tanulással töltöm, mivel júniusban már vizsgák várnak rám. Tanulmányaimat a sporttudományok terén végzem egy spanyolországi egyetemen.

– Iváncsik Gergővel közösen oldják meg a balszélső posztot. Milyen a kapcsolata vele?
– Rendkívül jó a kapcsolatom Gergővel. Azt gondolom, az egész csapat számára nélkülözhetetlen, hogy jó legyen a kapcsolat a játékosok között. Mint játékos, Gergő számomra a világ egyik legjobbja, s mint ember – mint személyiség – még ennél is jobb. Nagyon örülök neki, hogy mellette játszhatok, számomra fontos, hogy jó legyen a posztomon szereplőkkel.

– Tudnak tanulni egymástól?
– Igen, tudunk. A múlt héten segítettem a spanyol kapus Sierra kielemzésében, hiszen én jól ismerem korábbról, míg korábban ő látott el hasznos tanácsokkal.

– Mit vár a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágó mérkőzéstől?
– A következő meccs rendkívül nehéznek ígérkezik. Párizsban nagyon jó játékkal sikerült két góllal nyernünk, de ez semmire sem elég, hiszen a PSG egy topcsapat, tele világklasszisokkal. Nekik is ott lenne a helyük a final fourban, csak úgy, mint nekünk. A legfontosabb, hogy a kintihez hasonló jó játékot tudjunk mutatni szombaton és akkor úgy vélem, meglehet a továbbjutás.

– Mely csapatokat várja a legjobb négy közé a sorozatban?
– Nagyon nehéz megmondani, melyik négy csapat fog bejutni a négyes döntőbe. Mindenki azt mondta, a Barcelona a szezon fő esélyese, s most hétgólos hátránnyal várják a második meccset. Azonban biztos vagyok benne, hogy a Palau Blaugranában jobban fog játszani a Barca, s ha Landin nem fog ki még egy ilyen napot, akkor továbbjuthatnak. Mindenképpen hatalmas, jó színvonalú mérkőzést várok a két csapattól, melyet öröm lesz nézni. A Kiel szinte már a Kölnben érezheti magát, hiszen tíz góllal nyert idegenben. A Flensburg–Vardar párharcban pedig a macedónokat tartom esélyesebbnek, hiszen a veszprémihez hasonló hangulatú csarnokukban a kétgólos hátrány ledolgozható.

– Képesnek érzi arra a Veszprémet, hogy megnyerje idén a Bajnokok Ligáját?
– A legfontosabb most a soron következő mérkőzés. Nem szabad előrébb néznünk, azonban azt gondolom, hogy ha eljutunk Kölnbe, semleges pályán, egy mérkőzésen képesek vagyunk bárkit legyőzni, s elhódítani a Bajnokok Ligája serlegét. Tavaly az a Hamburg nyerte meg a címet, amely talán nem a legjobb csapat volt a szezon során, azonban a hajrára kijött nekik a lépés. A final fourban bármi megtörténhet...

Zatkalik Dániel
Melczer Zsolt
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. december 4. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
2025. december 7. 17:30
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
47-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
39-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
47-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 5. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
43-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
30-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
43-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
36-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 27. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
33-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
33-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
27-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
33-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 16:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
29-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 27. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
22-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, rájátszás 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
Paris Saint- Germain Handball
Időpont
2026. április 1. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
20-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, rájátszás 2025/26
Hazai
Paris Saint- Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 9. 20:45
Helyszín
Párizs, Stade Pierre de Coubertin
Eredmény
35-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 13. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2026. április 18. 14:45
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, döntő, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Mol Tatabánya KC
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Győri, Audi Aréna
Eredmény
34-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 23. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
41-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2026. április 30. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 2. 11:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
41-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém
Időpont
2026. május 6. 18:45
Helyszín
Berlin, Max-Schmeling-Halle
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
26-44
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém
Időpont
holnap 18:15
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2026. május 29. 19:00
Helyszín
One veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2025/26
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
One Veszprém
Időpont
2026. június 2. 19:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.