Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
10°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
10°C

Közepesnél gyengébb teljesítmény

2014. január 25. 18:08
Zsinórban harmadik vereségét szenvedte el a Veszprém Barabás, amely szerdán négy góllal maradt alul a Váccal szemben.

Az Érd és a Siófok elleni idegenbeli vereségeket követően a Vác együttese ellen szeretett volna javítani a Veszprém. Igaz, ez a kezdésen nem látszott meg, hiszen a 4. percben már 0:3 állt az eredményjelzőn. Valamennyi vendég próbálkozásából gól született, így Róth Kálmán már a 9. percben kapust cserélt. Sajnos a Szemerey helyére beálló Pásztor sem tudott segíteni az övéin, a meccs elején összeszedett hátrányát a játékrész derekánál is „cipelte” a Barabás (5:8).

A képre kattintva galéria nyílik!

Jót tett az időkérés a vendéglátónak, amely némileg feljavuló védekezésének és Tóth Eszter duplájának köszönhetően egyenlíteni tudott. Sőt, Planéta büntetője, illetve Pelczéder találata után a vezetést is sikerült átvenni (23. perc: 10:9). Azonban kérészéletűnek bizonyult az előny, a Duna-partiak két perc alatt háromszor is betaláltak. A veszprémiek gyengén védekeztek, amit leginkább a montenegrói Nikcevic tudott kihasználni. A csereként beállt Gulyás aztán kétszer is megvillant a hajrában, de Kamper hetesével így is a vendégeknél volt az előny a szünetben (12:13).

Pelczéder találata nyitotta a második felvonást, majd a következő hazai találatot is a balszélső szerezte. Ami azonban ennél lényegesen érdekesebb: a két jó megmozdulás között tizenhárom (!) perc telt el. A Barabás nem tudott mit kezdeni ellenfele remek védekezésével – no meg Triffa kiváló teljesítményével –, miközben a váciak könnyedén lődözték a hálóba a játékszert (44. perc: 14:20).

Nyolccal a lefújás előtt négyre csökkent a különbség (18:22), de Konkoly Csaba időkérése után pillanatok alatt ismét hat lett közte. A hazaiaknak nem volt esélye a pontszerzésre, Planéta a végén csak kozmetikázni tudta az eredményt (21:25).

A VBKC visszacsúszott a tabella tízedik helyére, az üldöző Békéscsaba ugyanis legyőzte a Siófokot. A Vác maradt ötödik.

Női kézilabda NB I, 16. forduló:
Veszprém Barabás Duna Takarék KC–Ipress Center Váci NKSE 21:25 (12:13)
Március 15. utcai sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Dobrovits. Tájok.
Veszprém: Szemerey – Vesztergombi 1, Planéta 6 (4), Tóth G. 1, Takács 1, Tóth E. 3, PELCZÉDER 4. Csere: Pásztor (kapus), Kurucz 2, Gulyás 2, Horváth D., Kokas 1, Hajtai. Vezetőedző: Róth Kálmán.
Vác: TRIFFA – Niksic, Fülöp 3, Virág, NIKCEVIC 7, KAMPER 5 (3), Szádvári 2. Csere: Bíró (kapus), Szondi 3, Ertl 3, Hámori, Drávai 2 (1), Dakos. Vezetőedző: Konkoly Csaba.
Kiállítások: 6, ill. 12 perc.
Hétméteresek: 4/4, ill. 5/4.

Edzői nyilatkozatok

Róth Kálmán: – A közepésnél gyengébben játszott minden játékosom, ezért megkönnyítettük a szövetségnek, hogy a Vác felé lévő vélt vagy valós tartozását kiegyenlíthesse.








 

Konkoly Csaba: – Nagyon nagy taktikai csatát vívtunk a remekül felkészített Veszprém csapatával. Az örömünkbe némi üröm is vegyül, de remélem, hogy nem komoly Ertl Rebeka sérülése. 









 

Galéria
Veszprém Barabás Duna Takarék KC – Ipress Center Váci NKSE 21:25
Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
további cikkek
Bánhidi: apróságok döntöttek férfi kézilabda-válogatott Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:57 Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor férfi kézilabda-válogatott Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. 2026. május 17. 21:15 Sterbikék újra a kapuban Veszprémi Kézilabdázás Napja Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. 2026. május 17. 22:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.