Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Erőteljes, szakszerű megoldás kell

2009. június 2. 17:54
Bokros Lajos: az MDF az egyetlen párt, mely kiérlelt válságkezelő programmal rendelkezik

Bokros Lajos, a Magyar Demokrata Fórum EP-listavezetője délután a Pannon Egyetemen tartott szakmai előadást A reformok kritikus tömege címmel. Az ezt követő sajtótájékoztatón kifejtette: örül a szakmai alkalmaknak, hiszen a szakmaiság nem elválasztható a politikától.

- A magyar államháztartás több komoly problémával küszködik: nagy adósságai vannak és nagy a mérete, sok az adó és rossz minőségűek a közszolgáltatások. Erőteljes és korszerű, főként szerkezeti átalakításokat véghezvívő megoldásokra van szükség - hangsúlyozta előadásában és a sajtónak. Elmondta, míg a '90-es években a fejlődés élvonalában járt, ma már lemaradt hazánk az unión belül. - Mintha megálltak volna a reformok az államháztartás kapujában - fogalmazott. Kifejtette: míg a vállalatok működése olyan exportszerkezetet eredményezett Magyarországon, mely pozitív értelemben jóval túlmutat a hasonló gazdasági helyzetben lévő országokén, addig az államháztartás szinte érintetlen maradt, és ha ez így marad, ez akadályozza a további fejlődést és az államcsőd sem elképzelhetetlen.

vehir.hu
további cikkek
Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. ma 14:14 Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma közélet Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma Baranyai Dániel Eckü, a veszprémi Hősök zenekar tagja péntek este a budapesti Rendszerbontó Nagykoncerten megmutatta, milyen az, amikor a zsigeri gyűlölet feloldódik a gátlástalanságban, és/vagy egyszerűen túl sokat iszik egy zenész a backstage-ben. A végeredmény mindenesetre ugyanaz, amit a gatyájából rántott elő több tízezer ember előtt. ma 8:45 A kereszténység a legújabb lázadás közélet A kereszténység a legújabb lázadás Fitneszteremből kialakított templom, a színházi világ sötétebb dimenziója, a nyugatról fenyegető woke ideológia és a képernyők mögé bújó, elszigetelt fiatalok. Ezek a témák is terítékre kerültek a veszprémi Mathias Corvinus Collegium pódiumbeszélgetésén, ahol az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országjárásának záróeseményeként keresték a választ arra, miért a kereszténység felvállalása jelenti ma a legnagyobb társadalmi lázadást. ma 8:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.