Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Abból lesz költő, akinek sok verset olvasnak

2018. január 18. 20:53
A Művészetek Háza hagyományos, ez évben az első Olvasólámpa című irodalmi rendezvényének ezúttal Szabó T. Anna író, költő, műfordító volt a vendége csütörtök este a Dubniczay-palotában. Beszélgetőtársa Éltető Erzsébet, irodalmár volt.

Az Olvasólámpa című rendezvény célja, hogy kortárs költők műveit azok szerzői tolmácsolják az olvasók felé. A felolvasás pedig beszélgetés mentén halad, aminek elején rögtön ki is derül, hogy Szabó T. Anna szülei egy ideig Veszprémben éltek, így a költőnő gyakran járt a városban.

Szabó T. Anna hamar közli is a felolvasáshoz való viszonyát: azt mondja, szerencsés az a gyermek, akinek felolvasnak, s megfigyelése addig is eljut, hogy akinek sok verset olvasnak, abból költő lesz, akinek több prózát, abból író - erre jó példa a saját és férje, Dragomán György esete.

Szabó T. Anna felolvas legkorábbi művéből, A madárlépte hó című verseskötetből, de eljutunk a "legfrissebb műig", ami még meg sem jelent, így a közönség megismerkedhet A vers éjszakája című esszével is, amely majd egy nemsokára megjelenő kötet része lesz. A felolvasások között pedig Éltető Erzsébet kérdez, s világít rá ennek a lírának a mozgatórugójára. Szabó T. Anna közel érzi magához Szabó Lőrinc világlátását, érzékiségét, egyre inkább észreveszi József Attila hatását művein. Elmondása szerint állandóan az objektivitás-szubjektivitás között mozog, erős képiség jellemzi líráját, s fontos számára a dallam - anélkül nem tud írni.

A költő 1987-ben hagyta el Erdélyt családjával, ezért a diktatúra, a szorongás érzése, "hatása" jelen van műveiben is. Elmondása szerint addig nem vette észre, milyen sok szöveghelyen említi, írja meg Kolozsvárt, amíg el nem kezdte olvasni, s most egybegyűjteni régebbi műveit. Felolvas a Senki madara című műből, amely egy emelkedett hangon megírt szerelmi próza, majd a Töréstesztből, amelynek novelláit - elmondása szerint - a fájdalom, a harag, az indulatosság ihlette.

Az Olvasólámpa irodalmi rendezvény legközelebb ősszel lát vendégül egy írót, költőt.

Tokos Bianka
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.