Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rákérdeztünk: mit köszönhetünk az EU-nak?

2009. május 27. 11:14
Szabad utazást, bonyolult pályázati rendszert, fejlődési lehetőséget - veszprémiek szerint.

Antal Ferenc, vállalkozó, 42

Jónak tartom, hogy az országok között sokkal egyszerűbb lett az átjárás. Másfelől úgy érzem, a magyar termékek háttérbe szorultak, mint termelés mind piac szempontjából. Egyre kevesebb magyar áru van a polcokon, bár az utóbbi években ennek enyhítésére már indultak programok.
 

Hoffmann Györgyné, nyugdíjas, 67

Én nagyon haragszom az Unióra! Ő szabja meg, hogy miként éljünk itt, Magyarországon. A pályázatok, amiket meg kell írni nagyon bonyolultak és egy egyszerű embernek meghaladja a képességeit. Az egyetlen pozitívum a szabad utazás.
 

Szabó Ivett, munkanélküli, 26

Nem érzem úgy, hogy lenne negatívuma a dolognak. Örülök, hogy szabadon utazhatunk, épp a hétvégén jártunk Bécsben, ahonnan a GPS Szlovákián keresztül hozott haza minket. Mindezt teljesen zökkenőmentesen, megállás nélkül tehettük meg.
 

Kővári Imre Attila, hallgató, 23

Idő kell hozzá, hogy az előnyeit ténylegesen érzékelhessük, ezt most a válság lassítja is. Ha vége lesz, komoly lehetőségünk lesz a többi országhoz felfejlődni, a magyar termékeknek piacot és egyfajta védelmet nyújt. Fontosnak tartom, hogy liberalizálták az energiapiacot.

vehir.hu
további cikkek
Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma közélet Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma Baranyai Dániel Eckü, a veszprémi Hősök zenekar tagja péntek este a budapesti Rendszerbontó Nagykoncerten megmutatta, milyen az, amikor a zsigeri gyűlölet feloldódik a gátlástalanságban, és/vagy egyszerűen túl sokat iszik egy zenész a backstage-ben. A végeredmény mindenesetre ugyanaz, amit a gatyájából rántott elő több tízezer ember előtt. ma 8:45 A kereszténység a legújabb lázadás közélet A kereszténység a legújabb lázadás Fitneszteremből kialakított templom, a színházi világ sötétebb dimenziója, a nyugatról fenyegető woke ideológia és a képernyők mögé bújó, elszigetelt fiatalok. Ezek a témák is terítékre kerültek a veszprémi Mathias Corvinus Collegium pódiumbeszélgetésén, ahol az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országjárásának záróeseményeként keresték a választ arra, miért a kereszténység felvállalása jelenti ma a legnagyobb társadalmi lázadást. ma 8:47 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.