Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Polányi Passió: időszerűbb, mit valaha

2009. május 26. 12:24 // Forrás: megyeháza
Különösen felértékelődött a hit szerepe korunkban - fogalmazta meg a rendezvény jelentőségét Tömöry Péter, rendező.

A Polányi Passiót a Pünkösdi rendezvények keretében mutatják be május 29, 30-31-én, és június 5-6-án.

Ötven milliós fejlesztés várható egy, a környező településekkel közösen beadott pályázat segítségével – közölte Polt Rita polgármester a Veszprém Megyei Közművelődési Intézetnél (VMKI) az újságírókkal. Ebből 42,5 millió forint az Integrált Turisztikai Fejlesztéssel elnyert pénz, a maradék helyi önkormányzati önrész. Az összegből felújítják a Kálvária-domb lépcsőit, a stációkat, 400 ember elhelyezésére alkalmas mobil nézőteret hoznak létre, korszerűsítik a fény-, és hangtechnikát.
– Ami a jövőt illeti, elhárulnak a korábbi évekre jellemző anyagi nehézségek – fogalmazott a polgármester.

- Vége a gyötrelmes éveknek – csatlakozott az elhangzottakhoz Csabai Tibor, a Polányi Passióért Egyesület elnöke. Hozzátette: problémát jelentett eddig, hogy a nagy rendezvényekre kiírt pályázatokra nm pályázhattak, a kisebbekbe pedig nem „fértek bele”. Jelenleg is várnak még 1,6 millió forintra, amit még tavaly pályázaton nyertek. Támogatásra számítanak a megyei önkormányzattól, és 1,5 millió forintra kaptak ígéretet a Nemzeti Kulturális Alaptól. Amennyiben az összegek rendelkezésre állnak, eddig felhalmozódott tarozásaikat is kifizetik. Csabai Tibor örömmel beszélt arról is, hogy Korniss Péter, Kossuth-díjas fotóművész a National Geographic nevű magazinba is megörökíti az előadást.

Keresztes János egyik legfontosabb színészi munkájának nevezte az általa alakított Jézus szerepét. Mint mondta az előadásnak két fontos szereplője van: a Kálvária-domb és a magyarpolányi emberek.

- Négyszáz fős közönség előtt 51. alkalommal látható a passió, ami országszerte, a nagy színházakban is különlegességnek számít – vélekedett Tömöry Péter rendező. Az újdonságok között megemlítette, hogy az angyalkák számát 30 gyerekszereplővel gyarapítják.

Horváth Viola, a VMKI igazgatója a Polányi Pünkösd rendezvényeihez kapcsolódó Ezeréves megyék programjai közül kiemelte egyebek mellett a négy megye „Kerek Istenfája, ezer szép virága” című népművészeti kiállítást. Az ezzel kapcsolatos kiírásra száz alkotó 400 művel pályázott. Négy megyére szóló néptánc gálát is rendeznek, köztük fellép Veszprém megye lengyel testvérmegyéje, Tarnów együttese is.
Gasztronómiai különlegességnek számít majd a népi étkek kóstolója, amit a népi receptpályázat finomságaiból kínálnak.

Az ezeréves programokat május 30-31-én, a Megyei Népművészeti Alkotóház és Tájház udvarán rendezik meg.

vehir.hu
további cikkek
Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma közélet Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma Baranyai Dániel Eckü, a veszprémi Hősök zenekar tagja péntek este a budapesti Rendszerbontó Nagykoncerten megmutatta, milyen az, amikor a zsigeri gyűlölet feloldódik a gátlástalanságban, és/vagy egyszerűen túl sokat iszik egy zenész a backstage-ben. A végeredmény mindenesetre ugyanaz, amit a gatyájából rántott elő több tízezer ember előtt. ma 8:45 A kereszténység a legújabb lázadás közélet A kereszténység a legújabb lázadás Fitneszteremből kialakított templom, a színházi világ sötétebb dimenziója, a nyugatról fenyegető woke ideológia és a képernyők mögé bújó, elszigetelt fiatalok. Ezek a témák is terítékre kerültek a veszprémi Mathias Corvinus Collegium pódiumbeszélgetésén, ahol az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országjárásának záróeseményeként keresték a választ arra, miért a kereszténység felvállalása jelenti ma a legnagyobb társadalmi lázadást. ma 8:47 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.