Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Új lakók az állatkertben / Félénkek a pampanyulak

2009. május 25. 14:03
A folyamatosan gazdagodó, bővülő állatkert most dél-amerikai négylábúakkal: vízidisznóval és pampanyúllal szélesíti a látogatói kínálatot.

Az új jövevényeket különleges helyzetben ismerhették meg a sajtó képviselői, akiket ezúttal a kerítésen belülre engedtek.

A "beizzított" kamerák, fotómasinák előtt komótosan mászott ki speciális szállítóládájából az első kapibara, azaz vízidisznó. Ideális fotóalanynak bizonyult, mert minden irányból, ráadásul vízben is készségesen állt rendelkezésünkre. Három társa is követte rövidesen, majd a pampanyulak következtek.

Bár ők egy "nyolcfős" kommunát alkotnak, ragaszkodtak társas földalatti létükhöz, s csak hosszas hívogatás után ugrott ki szóvivőjük, ráadásul éppen a tavacska vizébe. Meg is ijedt az istenadta, s olyan köröket futott, hogy nem győztük számlálni.

 

A kapibarák a Föld legnagyobb tengerimalacféléi, barátságos, kedves állatok, így idővel látványetetésen is találkozhatnak velük a vadaspark vendégei. A Hollandiából és Németországból jött állatok elsősorban a vízi életmódot kedvelik, de nekünk bemutatót tartottak a nagymadár tó ligetes partján is. Vannak országok, ahol háziállatként tartják.
Bár szemrevételre nem merném az előbbiek rokonának tekinteni a pampanyulat, mégis meg kell hajolnom a zoológia tudósai előtt: igenis, a kapibarák és a pampanyulak egyazon nagy famíliába, a tengerimalacfélékhez tartoznak. Minden bizonnyal megbocsátják nekem, ha én az őzike és a tapsifüles afféle micsurini keresztezésének láttam őket. Egy biztos: kedves pofijuk, elképesztő sebességük a látogatók kedvenceiévé teheti őket.

A pampanyulak (négy hím, négy nőstény) Stuttgartból utaztak Veszprémig. Őseik Dél-Amerika pampáin küzdöttek meg ellenségeikkel, ma meg a tengerentúlra utazni nem képeseket szinte testközelből örvendeztetik meg Magyarország legszebb állatkertjében.

 

Zatkalik András
további cikkek
Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma közélet Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma Baranyai Dániel Eckü, a veszprémi Hősök zenekar tagja péntek este a budapesti Rendszerbontó Nagykoncerten megmutatta, milyen az, amikor a zsigeri gyűlölet feloldódik a gátlástalanságban, és/vagy egyszerűen túl sokat iszik egy zenész a backstage-ben. A végeredmény mindenesetre ugyanaz, amit a gatyájából rántott elő több tízezer ember előtt. ma 8:45 A kereszténység a legújabb lázadás közélet A kereszténység a legújabb lázadás Fitneszteremből kialakított templom, a színházi világ sötétebb dimenziója, a nyugatról fenyegető woke ideológia és a képernyők mögé bújó, elszigetelt fiatalok. Ezek a témák is terítékre kerültek a veszprémi Mathias Corvinus Collegium pódiumbeszélgetésén, ahol az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országjárásának záróeseményeként keresték a választ arra, miért a kereszténység felvállalása jelenti ma a legnagyobb társadalmi lázadást. ma 8:47 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.