Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A veszprémi Petőfi Színház színpad- és zsinórmestere kapta a Bujtor-emlékgyűrűt

2017. december 20. 21:03 // Forrás: MTI, Veszprémi Petőfi Színház
Cziráki Jánosnak, a veszprémi Petőfi Színház színpad- és zsinórmesterének ítélték oda idén a Bujtor-emlékgyűrűt, amelyet szerda este adott át Bujtor István özvegye a díjazottnak Veszprémben.

A Bujtor István színész-rendező özvegye által alapított emlékgyűrűvel 2011 óta a színházi háttérdolgozók munkáját ismerik el Veszprémben. Bujtor Judit felidézte: férje mindig azt mondta, hogy a háttérben dolgozók nélkül nincs színház, ezért érezte fontosnak férje halála után a háttérdolgozók számára egy díj alapítását.

Tóth Attila, a szavazást lebonyolító Színházi Dolgozók Szakszervezetének alelnöke elmondta, idén hetedszer adták át az emlékgyűrűt, a díjazottat a színházi dolgozók idén is titkos szavazással választották meg.

Az elismerést először 2011-ben Somogyi György fővilágosító, 2012-ben Török Virág kellékes, 2013-ban Petrik Péter lakatostár-vezető, 2014-ben Kellerné Egresi Zsuzsanna értékesítési vezető, 2015-ben Nagy Attila cipész, 2016-ban pedig Liszi Zsuzsanna jelmezgyártás asszisztens és jelmeztáras vehette át.

Az idei díjazott, Cziráki János színpad- és zsinórmester huszonhat éve dolgozik a veszprémi Petőfi Színházban, és tesz meg mindent a színpad mögött, hogy zavartalanul bonyolódjanak le az előadások. Díszítőként kezdte, jelenleg színpad- és zsinórmesterként dolgozik és biztosítja, hogy a produkciók díszletei mindig a helyükön legyenek.

Bujtor Judit és Cziráki János - Fotó: Bodnár Boglárka, MTIBujtor Judit és Cziráki János - Fotó: Bodnár Boglárka, MTI

"Véletlenül kerültem a színházhoz. A bátyám már itt dolgozott – aki jelenleg gyártásvezető, 31 éve kezdte itt a munkát –, én pedig véletlenül kerültem ide és itt ragadtam" – emlékezett vissza a kezdetekre. A legkedvesebb darabját nem tudta megnevezni, mert mindegyik egyformán fontos számára, de megjegyezte, a nézőtérről 15 éve nem nézett meg darabot. Nagy örömmel fogadta, hogy a kollégák őt tartották érdemesnek erre az elismerésre, mint mondta, váratlanul érte. – "Nagyon jóleső érzés" – tette hozzá.

A Bujtor-gyűrűt alapító, a 8 éve elhunyt színész-rendező özvegye, Bujtor Judit szerint a férje szelleme miatt fontos ez a díj, „hiszen mindig azt mondta, háttérmunkások nélkül nincs színház” – idézte. – "Ő súgta nekem, hogy alapítsam meg ezt a díjat, megőrizve emlékét és megbecsülve azokat az embereket, akikről kevesebbet hallunk egy-egy produkció kapcsán, hiszen szerényen dolgoznak a háttérben. Jó volt látni a szívből jövő tapsot a nézőtéren" – fogalmazta meg érzéseit Bujtor Judit, hozzátéve, visszatérve Veszprémbe mindig nosztalgia van benne, nagy öröm számára, hogy még mindig emlékeznek rá, szerették Bujtor Istvánt.

Fotó: Veszprémi Petőfi SzínházFotó: Veszprémi Petőfi Színház

Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója szerint "éreznie kell a háttérben dolgozóknak, hogy megbecsüljük őket, nagy szükség van a kiváló szakmai teljesítményekre. Cziráki János személyében méltó helyre került az elismerés." – "Számára a színház nemcsak munkahely, hanem szívével, lelkével kötődik hozzánk" – méltatta a díjazottat.

vehir.hu
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.