Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Anyósok versenye Veszprémben

2009. május 23. 23:35
Két kategóriában küzdöttek meg egymással, illetve a zsűri kegyeiért az anyósok szombaton.

A Stromfeld Aurél utca egyik kisáruháza szomszédságában már kora reggel nagy volt a sürgés-forgás: anyósok, drukkereik és ellendrukkereik készültek a regionális döntőre. A főszervező Domokos József a vehir.hu érdeklődésére elmondta, hogy idén is nagy volt az érdeklődés, bár még mindig lehetnének bátrabbak az anyósok, no meg az őket ajánló családtagok.

A korábbi esztendők gyakorlatának megfelelően idén is több versenyszámban (köztük a legendássá vált sodrófahajításban) kellett bizonyítani.

A „Hétpróbás Anyós” kategóriában első lett Pallag Józsefné, második Nagyné Borbás Mária, harmadik pedig Surányi Józsefné. A verseny érdekessége, hogy mindannyian rátótiak!
A „Legszebb Anyós” kategóriában első Gobányi Sándorné (Baté, Somogy megye), második Nagyné Borbás Mária, harmadik Pallag Józsefné (mindketten Rátót).

Az 5. Országos Anyósfesztivál döntőjébe Nagyné Borbás Mária, Pallag Józsefné, Surányi Józsefné, Gobányi Sándorné, Kasza Józsefné (Hajmáskér) jutott tovább.


 

vehir.hu
további cikkek
Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma közélet Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma Baranyai Dániel Eckü, a veszprémi Hősök zenekar tagja péntek este a budapesti Rendszerbontó Nagykoncerten megmutatta, milyen az, amikor a zsigeri gyűlölet feloldódik a gátlástalanságban, és/vagy egyszerűen túl sokat iszik egy zenész a backstage-ben. A végeredmény mindenesetre ugyanaz, amit a gatyájából rántott elő több tízezer ember előtt. ma 8:45 A kereszténység a legújabb lázadás közélet A kereszténység a legújabb lázadás Fitneszteremből kialakított templom, a színházi világ sötétebb dimenziója, a nyugatról fenyegető woke ideológia és a képernyők mögé bújó, elszigetelt fiatalok. Ezek a témák is terítékre kerültek a veszprémi Mathias Corvinus Collegium pódiumbeszélgetésén, ahol az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országjárásának záróeseményeként keresték a választ arra, miért a kereszténység felvállalása jelenti ma a legnagyobb társadalmi lázadást. ma 8:47 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.