Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Patikatörténeti kötet jelent meg

2017. december 13. 12:00
Kedd délután mutatták be Hogya György A veszprémi patikák története című könyvét az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban.

A kötet megjelenésének apropóján Porga Gyula polgármester köszöntötte az olvasókat és a szerzőt, aki több mint húsz helytörténeti írásával járult hozzá a veszprémi közösség gyarapodásához. Könyveiben olyan történeteket mesél el, amelyek a városi lét meghatározó pillanatait alkotják.

Hogya 1976 óta publikál, akkor a gyermekkórházról írt munkájával debütált. Munkásságának középpontjában elsősorban az egészségügy történetének összegzése áll, de foglalkozott már a polgármesterek, díszpolgárok életével, a tűzoltóság történetével, a cigányprímások, szórakozóhelyek, örömlányok és bordélyházak világát is megörökítette.

A kötetből kiderül, hogy Veszprém patikatörténete 1747-ig nyúlik vissza, ekkor nyílt meg a várban a Fekete Sas, ami aztán a XVIII. század végén a mai Rákóczi utcába költözött – itt találjuk meg napjainkban is. 1804-ben nyílt meg a Tűztorony lábánál az Arany Oroszlán, ami másfél évszázadon át, 1954-ig üzemelt. Nevét ma egy másik patika viseli, ami 1904-ben nyílt a Hosszú utcában Páduai Szent Antal gyógyszertár néven, és a második világháborút követően költözött a Kossuth utcára.

A könyvbemutatón a szerző, Hogya György megköszönte az önkormányzat támogatását a könyv megjelentetéséhez, továbbá köszönetet mondott mindazoknak a szakembereknek, akik a könyv születésében közreműködtek.

Schöngrundtner Tamás
Szalai Csaba
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.