Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bemutatták a Séd folyóirat téli számát

2017. december 12. 12:00
A Séd folyóirat 3. évfolyamának 4. számát a Művészetek Háza Vass László Gyűjteményében mutatták be hétfő délután.

Porga Gyula polgármester köszöntőjében kiemelte: a kritikai lap egyik legnagyobb hozadéka, hogy Veszprémmel kapcsolatban számos olyan dologra hívja fel a figyelmet és teszi párbeszéd tárgyává, amiről azt gondoljuk, hogy evidens, hogy ismerjük, s a róla való beszéd közben jövünk rá, hogy mégsem. A folyóirat célja az, hogy negyedévente górcső alá vegye a Veszprémben zajó kulturális történéseket.

A téli számban is helyet kapott számos esemény-, színház-, könyv-, koncert- és hangversenykritika, de ezen kívül - mint az eddigi összes számban - a város környezete, élővilága, közterei is érdekelték a szerkesztőket, s remélhetőleg majd az olvasókat is (többek között Strenner József Idős fáink című írásában Veszprém zöldterületi faállományának kialakulását vizsgálja, Gopcsa Katalin elemzésében pedig Veszprém eltűnt köztéri alkotásait veszi sorra). Az aktuális lapszám szerkesztője Géczi János és Ladányi István, az írógárda pedig az állandó szerzők mellett folyamatosan bővül, így ebben a számban is találkozunk új nevekkel.

A Séd folyóirat aktuális, téli száma többek között elérhető az Egyetemi Könyvtár és Levéltárban, a Pannon Egyetem B épületében, a Hangvillában, az Utas és holdvilág antikváriumban, az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban, a Művészetek Házában, az Agórában és a Szaléziánumban.

Tokos Bianka
Szalai Csaba
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.