Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Középiskolai verseny Wallenberg nyomában

2017. október 26. 4:00
A Wallenberg nyomán című országos középiskolai vetélkedő 3. elődöntőjét rendezték meg szerda délelőtt az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban.

Az eseményen Brányi Mária alpolgármester mondott köszöntőt. Beszédében kiemelte: a város számára fontos a helytörténet, a múlt ismerete nélkül nem lehet jelenünk és jövőnk sem. Az önkormányzat mindent elkövet, hogy kutatások szülessenek, és kiadványok jöhessenek létre a város polgárai számára.

A város kiadott már egy helytörténeti olvasókönyvet, ami kifejezetten gyerekeknek készült, de felnőtteknek is érdekes olvasmány lehet. Egy helytörténeti lexikont is kiadtak a közelmúltban, valamint életrajzi lexikon is megjelent. A város különleges kiadványa a Történelmi kaleidoszkóp című sorozat, amelynek eddig 3 kötete jelent meg, a 4. kötetet várhatóan az idén lehet kézbe venni. Ebben a kiadványban az idősebb veszprémi polgárokat is megszólították az alkotók, akik személyes élményekkel, családi fotókkal segítették az anyagot gazdagabbá tenni. A város kiadott egy Sétáló füzet sorozatot is, ebben sétáló útvonalakat, nyomvonalakat alkottak meg, amik a közös múltba vezetnek, a kiadványnak belvárosról szóló kötete is van, amely bemutatja a XIX. századi veszprémi ember életterét is. Brányi Mária megköszönte a Raoul Wallenberg Egyesületnek a szervezői munkát.

Schreiber Márta, a könyvtár igazgatóhelyettese kiemelte, nagy öröm, hogy a versenynek a könyvtár adhat helyet, a helyválasztás jelentéssel és jelentőséggel is bír: Eötvös Károly volt az, aki az 1882-es tiszaeszlári perben a zsidók védelmére kelt.

Raoul Wallenberg (1912-1947?) svéd diplomata volt, aki a második világháború éveiben Magyarországon zsidók ezreit mentette meg a deportálástól. Wallenberg közvetlen feladata a Svéd Nagykövetségen az volt, hogy támogassa a zsidómentő tevékenységet Budapesten. Miután a németek bevonultak Magyarországra, a deportálással fenyegetett zsidók megpróbáltak semleges országoktól kérni útlevelet. Wallenberg engedélyt kapott arra, hogy szükség esetén a követségen biztosíthasson menedéket az üldözötteknek és kiadhasson a mentességhez szükséges okmányokat is. Nem a hagyományos diplomáciai módszereket alkalmazta, hanem a vesztegetéstől a zsarolással való fenyegetésig szinte bármilyen lehetőséget megragadott, hogy életeket menthessen. Más semleges országok követségei is hamarosan követték Wallenberg példáját és védleveleket adtak ki, valamint védett házakat létesítettek egyes menekültek számára. 1945. január 17-én Wallenberg Budapestről Debrecenbe indult, oda azonban soha nem érkezett meg. Feltételezések szerint sofőrjével, Langfelder Vilmossal együtt erőszakkal a Szovjetunióba hurcolták. -- wiki, wallenberg.hu

Tokos Bianka
Szalai Csaba
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.