Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 18. Erik
Veszprém
17°C
2026. május 18. Erik
Veszprém
17°C

Véleményt mondtak a fiatalok

2017. október 4. 11:00
Harmadik évét tapossa a Rólad szól! Program, amit idén először Veszprémben rendeztek meg kedden.

A program célja, hogy a kormányzat felmérje a fiatalok véleményét, lehetőséget adjon a véleménynyilvánításra, az észrevételeket összegezve pedig ifjúságpolitikai döntésekkel segíthessék a korosztályt a saját maga által megjelölt problémák leküzdésében.

Az országos konzultáció-sorozat veszprémi nyitórendezvényén az Új Nemzedék Központ közösségi terében gyűltek össze azok a fiatalok, akik meg akarták osztani véleményüket társaikkal és az ifjúsági szakemberekkel. A program sikerét jelzi, hogy – mint arra Nobilis Márton, az Új Nemzedék Központ ügyvezető igazgatója felhívta a figyelmet – a korábbi években felvetett problémákra a kormány konkrét döntésekkel reagált. A fiatalok lakhatási nehézségeit enyhítendő bevezették a családok otthonteremtési kedvezményét, a digitalizációban tapasztalt hátrányokat pedig a Digitális Jólét Program hivatott csökkenteni.

Illés BoglárkaIllés Boglárka

A kormány ifjúságpolitikai döntéseit három pillérre alapozza – vázolta fel a mechanizmust Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár. E három pillér az évente nyolcezer fiatal bevonásával készülő ifjúságkutatások, a stratégiai partnerek révén elért fiatalok visszajelzései valamint a kormányzat által közvetlenül szervezett konzultációs lehetőségek – mint amilyen a keddi is volt.

Némedi LajosNémedi Lajos

Némedi Lajos alpolgármester a program megnyitásaként arról beszélt, hogy nemcsak a kormány, hanem helyi szinten az önkormányzat is meghallgatja a fiatalok véleményét, lehetőséget ad nekik arra, hogy beleszóljanak a döntéshozatalba.

A fiatalok egy alkalmazás segítségével szavazhattakA fiatalok egy alkalmazás segítségével szavazhattak

A keddi rendezvényen megjelent fiatalok egy alkalmazás segítségével mondhattak véleményt a nyelvtudás, az önkéntesség és a digitalizáció témakörében, majd ezt követően strukturált párbeszéd formájában személyesen is megoszthatták gondolataikat egymással és a jelen lévő politikusokkal, ifjúságpolitikai szakemberekkel. A program harmadik fázisában műhelymunka során dolgoztak fel három témakört: a vidék megtartó erejét - fiatalok munkaerőpiaci helyzetét a régióban; a diákönkormáynzatiság és támogatási rendszerek témakörét valamint a tehetséggondozás és fiatalok amatőr művészeti tevékenységeinek helyi lehetőségeit.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.