Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kezdődik a Régizenei Napok rendezvénysorozat

2017. július 18. 4:30
Idén ötödik alkalommal rendezik meg Veszprémben a Régizenei Napokat július 18. és 29. között a Kolostorok és Kertek rendezvényterületén, a jezsuita templomban.

A rendezvényeket bemutató hétfői sajtótájékoztatón a Recercare Régizenei Műhely előadása után Porga Gyula polgármester köszöntötte a résztvevőket. Beszédében kiemelte, hogy Veszprém látványos zenei fesztiváljainak árnyékában öt év alatt sikerült kiépíteni a helyét egy unikális műfajnak, a régizenének. Elmondta, hogy minden ilyen rendezvénynek az a célja, hogy rámutasson: Veszprém nem egy múzeum, a cél, hogy élővé tegyük a város tereit.

Nagy Csaba szervező megköszönte a Kolostorok és Kerteknek a helyszín biztosítását. Hangsúlyozta, hogy a program nemcsak a környékbelieknek lehet érdekes, hiszen minden évben egyre többen érkeznek az ország különböző területeiről az érdeklődők.

Suda Magdolna és Király Nóra, a Recercare Régizenei Műhely tagjai ismertették a tíz napig tartó programot. Kiemelték, hogy a régizene mellett a kortárs zene is szerepet kap. Az előadók között szerepel többek között Tóth Emese Gyöngyvér, Szászvárosi Sándor, Nagy Csaba, Kővári Péter, Csalog Benedek. A sort pedig hosszan lehetne folytatni. A program kiemelt rendezvénye Bruno Cocset és Maude Gratton előadása, akik a Csellótörténetek című lemezt mutatják be. A kiemelt program belépőjegye 2000 Ft-ba kerül, a többi programot pedig egységesen 1000 Ft-ért tekinthetik meg a különleges zenére vágyók.

További információ és a részletes programot itt találják.

Tokos Bianka
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.