Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A könyvolvasás semmihez nem fogható intim viszony

2017. június 15. 17:01
Megnyitották az Ünnepi Könyvhetet Veszprémben csütörtök délután: Brányi Mária alpolgármester és Závada Péter költő osztották meg a könyvekkel kapcsolatos gondolataikat.

88 éve rendezik meg az ünnepi könyvhetet, holott gyakran hallhatunk az igényes írott szövegek hanyatlását előrejelző szavakat – fogalmazott Brányi Mária alpolgármester a könyvhét megnyitóján csütörtökön. Mint mondta, a könyvek szerepe és megjelenése is sokat változott, különösen az elmúlt évtizedekben. A könyv egyszerre absztrakt és konkrét, corpus és szellem.

Habár a digitális formátumok és a hangoskönyvek népszerűsége is egyre nagyobb, és mindegyik elektronikus formátumot megtalálhatjuk a kiadók pultjainál, a könyvhéten azért mégis az oly kedves nyomtatott formát keressük elsősorban – jegyezte meg az alpolgármester, aki szavait azzal a kívánsággal zárta, hogy még sokáig adjon szellemi táplálékot nekünk az írott szó.

Závada Péter – utalva rá, hogy a könyv ma már nem feltétlenül papíron jelenik meg – telefonján elmentett jegyzetébe bele-belepillantva köszöntötte a közönséget. Gondolatmenetében arról értekezett, hogy a költészet a mai napig jelen van életünkben, hozzánk alkalmazkodó formát keres. Ez a gondolat akkor fogalmazódott meg benne először, amikor a hip-hop kultúrával találkozott, és meggyőződésévé vált, hogy a rapet a költészettől pusztán a zene különbözteti meg. E gondolat terelte őt afelé, hogy megalapítsák az Akkezdet Phiai hiphop csapatot.

Mint mondta, a költészet mindig is hangos műfaj volt, a törzsi kultúrák sámánrigmusaitól a görög eposzokon és a trubadúrdalokon át az ötvenes évek beat-verseiig mindig élőben adták elő és zenével kísérték a költeményeket. Így jutottunk el a slam poetry születéséhez.

Závada szerint alaptalanok azok az aggodalmak, amelyek a digitális technika miatt temetnék a könyvet. Az interaktív, multimédiában, képekben és zenében tobzódó felületek mellett az embereknek igényük van arra, hogy kitörjenek a vibrálásból és elmerüljenek a könyvek semmihez nem fogható intimitásában.

A csütörtöktől szombatig tartó könyvünnepen a Szent Imre téren a közönség találkozhat a Nők lapja két veszprémi kötődésű munkatársával, Vadas Zsuzsa és Koronczay Lilla író-publicistákkal, a téren láthatjuk Szilágyi Ákost, Vörös Istvánt és Fábián Jankát. Több helyi szerző is bemutatkozik – például Tungli M. Klára, Brassai Zoltán vagy éppen Kanyár Erika.

A Veszprémi Ünnepi Könyvhét teljes programja itt érhető el.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.