Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elsősorban hivatás / Az év tűzoltója: Dányi Balázs

2009. május 4. 15:46
Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének napján vehette át a város önkormányzata által alapított "Az Év Tűzoltója" díjat Dányi Balázs.

A kitüntetett laudációjában elhangzott, hogy nagy gyakorlattal, kiváló szakmai ismeretekkel rendelkező, társai között tekintéllyel bíró tűzoltó, aki megbízható, segítőkész, s elhivatott a tűzoltói hivatás iránt.

- A vehir.hu olvasói nevében is gratulálunk az elismeréséhez. Mi áll ennek hátterében?
- A veszprémi tűzoltóság állományába 1995 novembere óta tartozom. Úgy érzem, a kitüntetés mögött a munkatársaim megbecsülése is ott van, hiszen ez egy igazi csapatmunka. Igazából soha nem marad magára az ember munka közben, de az biztos, hogy a pillanatnyi döntésnél nagyon nagy szerepe van a felkészültségnek.

 

- Volt-e családi indíttatása?
- Nem, nem volt, bár katona volt a családban, ezért az egyenruhás pálya vonzott. Ismerőseim is tanácsolták, hogy ezt a pályát válasszam. Megtetszett a szakma, s csakhamar rájöttem: ez hivatás. A baráti köröm is keveset tudott a munkámról, s ahhoz, hogy megismerjék, sokat kellett nekik mesélnem. Ennek köszönhető, hogy ma felnéznek a tűzoltókra.
- Olyan társadalomban, olyan világban élünk, ahol hiányzik a tekintély, a tisztelet, ám úgy tűnik, a tűzoltók kivételek ez alól. Miképp látja ezt?
- Mindenképpen így van. Szerintem a társadalom jobban tiszteli a tűzoltókat, mint …, hadd ne mondjak példákat. A közvélemény-kutatások is ezt támasztják alá.
- Bizonyára voltak emlékezetes, izgalmas, veszélyes esetei, élményei. Felidézne egyet?
- Igazából csaknem valamennyi vonulás mögött ott a veszély. Emlékezetes marad egy kigyulladt kamion, amelynek utasterében ott volt két kemping gázpalack is. Egy ilyennek a felrobbanása, talán magyarázni sem kell, nagyon veszélyes. Márpedig felrobbantak, mi pedig megúsztuk.

 

Debreczenyi János, Miskey Tamás és Dányi Balázs a díjátadó ünnepségen

- Úgynevezett "vonulós" tűzoltó. Mit jelent ez a gyakorlatban?
- Ha tűz vagy baleset van, mi vonulunk ki a szerkocsival, s oldjuk meg a problémát. Ez lehet a tűz eloltása, a káresemény felszámolása. Kicsit ez is átalakult, hiszen régen több volt a tűzesemény, mára egyre gyakoribban a balesetek, műszaki mentések. Az is lehet, hogy a tüzek esetében jó a megelőző munka, ezért csökkent a számuk.
- A bevezetőben a hivatásról szólt: merné ajánlani másoknak is?
- A mögöttem álló 14 év igazolja, hogy nem az anyagiakért maradunk a tűzoltóságnál. Ennek ellenére bátor lélekkel merem ajánlani, hogy lépjenek a fiatalok erre a pályára. Kisfiam ugyan még csak 11 hónapos, de egykor lehet utódom…
 

Zatkalik András
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. tegnap 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. tegnap 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.