Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Francia randevú hármasban

2009. május 4. 14:58 // Forrás: megyeháza
Kovászna megye is a Veszprém - Maine-et-Loire tengelyben. Tárgyalások Angers-ban.

A testvérmegyék franciaországi találkozóján Lasztovicza Jenő, a közgyűlés elnöke, illetve Magasi Anikó a francia nemzetközi kapcsolatokért felelős referens képviselte megyénket. Kovásznából Tamás Sándor, új elnök egyeztetett a közös tervekről. A program házigazdája pedig Cristophe Béchu, Maine-et-Loire megye elnöke volt.
A főbb témák között szerepeltek a 2007-2010 között érvényben lévő megállapodás együttműködési területei, mint például a turizmus, a szociális ügyek, valamint ifjúsági-, sport-, és kulturális csereprogramok.

Veszprém megye 2008-ban, és az azt megelőző években is bevonta intézményeit az együttműködésbe. Ennek keretében a Veszprém Megyei Múzeum Igazgatóság, az Eötvös Károly Megyei Könyvtár is bekapcsolódhatott a nemzetközi programokba. Közös munkájukat 2010-ig megerősítették. A megye saját intézményei mellett a Badacsonyi Szőlészeti Borászati Kutatóintézet kapcsolatát segítette elő az angers-i INRA-val (Nemzeti Mezőgazdasági Kutatási Intézet) még 2008-ban, amit továbbra is támogat mindkét fél. Az ifjúsági és sport kapcsolatok területén továbbra is számíthat a megye legsikeresebb kosárcsapata egy háromoldalú nemzetközi versenyen való részvételre. Ennek keretében tavaly a veszprémi Padányi iskola csapata mérkőzhetett meg Kovászna és Maine-et-Loire játékosaival, Angers-ban. Ezek mellett több közös projekt indul a három megye együttműködésének égisze alatt oktatási, szociális és kulturális területeken. A tárgyaló felek sikeresnek ítélték a találkozót, és nagy lehetőségeket láttak a továbblépésre. Terveik szerint 2010-ben együttműködési megállapodással hosszabbítják meg együttműködésüket Kovászna megyében.

vehir.hu
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. tegnap 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. tegnap 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.