Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Őskori maradványokat is rejtő ásatáson várják az érdeklődőket Veszprémben

2017. május 24. 9:48 // Forrás: mti
Több mint hatezer éves település maradványait őrző ásatás területén idézik meg az elődök életét, emellett múltba tekintő gasztronómiai bemutató és gyermekprogramok is várják a látogatókat pénteken, a régészet napján Veszprémben - közölte az MTI-vel a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója.

S. Perémi Ágota elmondta, hogy pénteken délelőtt kincskereső játékra várják a gyermekeket a múzeum szomszédságában található Szent Miklós-szegen, mely során megtudhatják a résztvevők, hogyan lehet a régmúlt közösségeit régészeti módszerekkel kutatni. Hozzátette: az érdeklődők megismerkedhetnek az avar temetkezési szokásokkal és betekintést nyerhetnek a régészek munkájába is. Az igazgató kifejtette: a játék során a csapatok térkép alapján kereshetik meg a múzeum környékén az elrejtett kincseket. Ezt követően a régmúlt közösségeinek régészeti módszerekkel történő kutatásáról hallhatnak előadást az érdeklődők.

Az igazgató elmondta azt is, hogy a régi idők étkezési szokásait eleveníti fel a múzeum időszaki tárlata, amely az ételkészítéshez használt eszközöket mutatja be több évszázadra visszatekintve. A szeptember 10-ig látgató kiállításon egyebek mellett helyet kap az őskori őrlőkő, a középkori fazék és a modern turmixgép, nagyanyáink tálasa, sózókádja és az avarok agyagkulacsa is - részletezte. S. Perémi Ágota beszélt arról is, hogy a veszprémi Jutasi úton 2003-ban egy 6500 éves település maradványait tárták fel mintegy 8 ezer négyzetméteren. Az ásatás területén hallható, a leleteket bemutató, képekkel kísért péntek délutáni előadásból az érdeklődők megtudhatják, hogy milyen volt az élet a településen évezredekkel ezelőtt. Az eredeti helyszínen idézik meg elődeink életét, sőt a feltárt temetkezések révén a falu lakóit is - fűzte hozzá.

vehir.hu
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.