Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megkezdődtek az érettségi vizsgák / még nem ismerjük a tételeket

2009. május 4. 7:42
A hétvégi (többnyire csütörtöki) ballagást követően megkezdődött a középiskolás diákság legnagyobb próbatétele, az érettségi.

Az első vizsganapon magyar nyelv és irodalomból középszinten 1179 helyszínen 93650 vizsgázó, emelt szinten 43 helyszínen 1416 diák tesz érettségi vizsgát. Magyar mint idegen nyelvből középszinten 47 helyszínen 88-an, emelt szinten 4 helyszínen 35-en érettségiznek. A magyar nyelv és irodalom középszintű írásbelije 240 percig tart. A vizsgázóknak két feladatlapot kell megoldaniuk: a szövegértési feladatlapra 60 perc, a szövegalkotási feladatlapra pedig 180 perc áll a rendelkezésükre.
A magyar nyelv és irodalom vizsgatárgy emelt szintű írásbeli vizsgája szintén 240 perces. Az írásbeli vizsga nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsorból és három különböző szövegalkotási feladatból tevődik össze. Az érettségizők a rendelkezésére álló időt itt is tetszésük szerint oszthatják meg, és a feladatok megoldásának sorrendjét is meghatározhatják.
A magyar mint idegen nyelv vizsgatárgy írásbeli érettségi vizsgája mindkét szinten négy elkülönülő részből áll: a diákok az "Olvasott szöveg értése", a "Nyelvhelyesség", a "Hallott szöveg értése" és az "Íráskészség" feladatsorait oldják meg. A középszintű írásbeli vizsga teljes időtartama 180 perc, az emelt szintűé 240 perc. Az írásbeli vizsgafeladatok megoldásakor közép- és emelt szinten is helyesírási szótár használható, ebből vizsgacsoportonként legalább négy példány szükséges. A szótárról a vizsgát szervező intézmény gondoskodik.
Veszprém hét, önkormányzati fenntartású középiskolájában 25 osztály 675 diákja tesz ma érettségi vizsgát. Rajtuk kívül a Gasztroker, a Medgyaszay, a Padányi és a Séf végzősei érettségiznek.
A reggeli órákig még nem sikerült megtudnunk, mik is az érettségi tételek.
 

Zatkalik András
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. tegnap 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. tegnap 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.