Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

'Károlyt köszöntő' koncert

2017. május 17. 4:30
Kedd este ünnepi koncert keretében köszöntötték régi tanítványai magánénekes hangversennyel Ötvös Károly címzetes igazgatót, magánének tanárt a Csermák Antal Zeneiskolában.

A XXIII. Csermák Napok Zenei Fesztivál keretében megrendezésre kerülő magánének hangverseny nem a hagyományos ünnepi koncertek egyike volt. A mostani alkalom apropója múltba nézés Ötvös Károly pályafutására, 40 éves munkásságára emlékezve, ezért is a koncert címe „Károlyt köszöntő”.

Ötvös Károly Veszprémben született. Magánének tanári diplomát a Debreceni Zeneművészeti Főiskolán szerzett. 1979 óta tagja a Csermák Antal Zeneiskola tantestületének, 1994-ben lett az intézmény igazgatója. Munkássága eredményeként az iskola aktív kapcsolatokat ápol Veszprém kulturális intézményeivel, valamint cseh, német, olasz és szlovén testvériskolákkal büszkélkedhet. Kollégái emberileg és szakmailag egyaránt számíthattak megértő, támogató, vezetői döntéseire.

Vezetése alatt a zeneiskola bekerült az ország kiemelkedő művészeti iskolák közé, amit a Magyar Művészetoktatásért díj és a Kiváló Alapfokú Művészeti Iskola elismerés is bizonyít. Magánének tanári munkájával számos országosan és Európa-szerte ismert művész pályafutását alapozta meg.

Ötvös Károly minden mozdulatában ott volt a törődés és minden szavában az okítás.

Tudta, hogy ez a hivatás nagy felelősséggel, ám sok szépséggel is jár. Nincs meg egy család Veszprémben, melynek egyik vagy több tagját ne tanította volna.

Kollégái irigyelték az optimista humora miatt is.

Azt vallotta, hogy mindenkinek kell, hogy legyen feladata az életben. Ötvös Károly feladata a tanítás volt. 6600 tanítási nap és 24.000 tanítási óra után egy új életforma vár rá. El kell fogadni az utat, amit az élet nyújt neki, és nem szomorkodni, hiszen a zenészek sosem mennek nyugdíjba, csak egyszerűen abbahagyják.

2017-ben Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere a zeneoktatásban végzett magas színvonalú munkája, valamint kiemelkedő intézményvezető tevékenysége elismeréseként Ötvös Károly részére Pro Meritis díjat adományozott.

A díjat Porga Gyula polgármester úr, Szauer István a veszprémi Tankerület Központ igazgatója pedig a tankerület ajándékát adta át Ötvös Károly címzetes igazgatónak.

Krónusz-Riskó Annamária
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.