Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A megye legjobb borait díjazták

2017. május 13. 1:30
Ismét megrendezte a Veszprém Megyei Borok versenyét - már 20. alkalommal - a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Veszprém megyei szervezete. Az ünnepélyes eredményhirdetést sétáló borkóstolóval kötötték össze pénteken a Hangvilla éttermében.

Az elmúlt évtizedekben a hazai borkultúra rohamos léptékben fejlődött, a kamara kezdeményezésének köszönhetően, a fejlődés fokmérőjeként pedig a borászatok pedig évről évre meg is nézhetik, hol tartanak. A szervezet megyei versenye ráadásul nemcsak a borászatoknak jó visszajelzés, de egyre nagyobb marketingerővel is bír, aminek köszönhetően szélesebb kör is megismerkedhet a minőségi borokkal.

Radovits TiborRadovits Tibor

A versenyen az eddigi hagyományokhoz hasonlóan a megye mind a négy történelmi borvidéke részt vett, és jól is szerepeltek. Idén összesen 230 bormintát adtak le a borászok, amelyet Badacsonyban, a NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetében kóstolt és ítélt meg a zsűri – mondta el Radovits Tibor, a NAK Veszprém megyei elnöke. Újdonság viszont, hogy a Pápai Agrárexpó helyett a tavalyi évtől kezdve a díjakat a Hangvillában adták át.

A 100 pontos bírálati rendszer alapján összesen négy, ún. nagy arany minősítést osztott ki a zsűri, valamint további 20 pincészetet és szakember jutalmaztak arany, ezüst vagy bronz oklevéllel.

A legkiválóbb megyei borok idén:

  1. Hudák Szőlőbirtok és Borászat 2016-os olaszrizlingje
  2. Tornai Pincészet Kft. 2015-ös Zeusz bora
  3. Egly Szőlőbirtok és Borászat 2009-es olaszrizling jégbora
  4. Söptei Bor és Gasztronómia 2013-as sárga muskotálya

A nagy arany minősítést kapott bor mellett az egyes hegyközségek egy-egy különdíjjal is jutalmazták az általuk legjobbnak vélt borászatot, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara pedig a legkiválóbb bornak ítélte oda különdíját.

  • A badacsonyi hegyközség tanácsa különdíjjal tüntette ki a Varga Pincészetet.
  • A Balatonfüred-Csopaki borvidék hegyközségének tanácsa a Hudák Szőlőbirtoknak adta különdíját.
  • Díjat vehetett át továbbá az Egly Szőlőbirtok a Balaton-felvidéki hegyközség tanácsától.
  • A NAK Veszprém megyei szervezete különdíjjal jutalmazta a Koczor Pincészet késői szüretelésű olaszrizlingjét is.

Ugyancsak hagyomány, hogy a 10 legjobb közül a NAK a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésével és a Veszprém Megyei Kormányhivatallal közösen kiválasztja a megye legjobb borát, utóbbi döntés azonban még nem született meg.

Az ünnepélyes eredményhirdetést követően a szélesebb közönség is megkóstolhatta a megyei borverseny tíz legjobb versenyzőjének ízletes nedűit, illetve megismerkedhettek a készítőkkel.

A 10 legeredményesebb borászat: Söptei Bor és Gasztronómia, Egly Szőlőbirtok és Borászat, Tornai Pincészet Kft., Hudák Szőlőbirtok és Borászat, Varga Pincészet Kft., Koczor Pincészet Balatonfüred, Kálmán pince, Feind Borház, Pántlika Pincészet - Dörgicse Bor Kft., Fodorvin Családi Pincészet.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.