Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Fidesz Nőtagozatának elég volt!

2009. április 30. 12:46
Szimpátia-aláírásgyűjtést rendeznek országszerte a megszorítások ellen. A tervekről Bernáth Ildikó és Sindler Györgyi számolt be a sajtónak.

- A Bajnai-csomag nőket érintő megszorításai ellen tiltakozna majd az az országos megmozdulás, melyet a Fidesz Nőtagozata szervez. A GYES-t és a GYED-et érintő intézkedések több mint 160 000 anya életét nehezítenék meg, melyek közül a két év elteltével mintegy nyolcvanezren tudnak majd munkába állni, húsz-harminc százalékuk újra gyermeket szül, a maradék pedig munkanélküli segélyre szorul - mondta Bernáth Ildikó országgyűlési képviselő.

- Petíciónk - amit szeretnénk mindenkihez eljuttatni - abból áll majd, hogy a megyék különböző pontjain gyűjtünk transzparensekre aláírásokat - mondta Sindler Györgyi, a Fidesz Veszprém Megyei Nőtagozatának elnöke. - Ilyen módon szeretnénk tiltakozni a kormány azon intézkedései ellen, melyek a nők gyermekvállalási hajlandóságát és munkaerőpiaci esélyeiket csökkentik. Köztudott ugyanis, hogy állami támogatások hiányában a cégek sem alkalmaznak előszeretettel kisgyermekes anyákat - tette hozzá.

Az elnök és a képviselőasszony a sajtótájékoztatóra magukkal hozták a veszprémben készülő transzparens egyik tervét is. Újságírói kérdésre adott válaszukban az akció pontos helyéről és időopntjáról még beszámolni nem tudtak, mivel a területfoglalási engedély megszerzése folyamatban van.

 

vehir.hu
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. tegnap 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. tegnap 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.