Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bajnai méltányos

2009. április 27. 8:14 // Forrás: MTI / vehir.hu
Az alacsony jövedelműeknél nem jár jelentős többletterheléssel az ingatlanadó, állítja.

Bajnai Gordon azt kérte a pénzügyminisztertől, hogy olyan ingatlanadó koncepció készüljön, amely az alacsony jövedelműeknél nem jár jelentős többletterheléssel, és legyen benne lehetőség a méltányosságra. A miniszterelnök hétfőn, a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában erre példaként a nyugdíjasok speciális helyzetének figyelembe vételét említette. Mint mondta, a tervezett adó az átlagos, méltányolható méretű ingatlanoknál nem jelent majd többletterhelést, hiszen most is többféle ilyen típusú adó van, de progresszív, vagyis ha valakinek nagyobb értékű ingatlana van, annak többet kell fizetnie.

Bajnai Gordon közölte, az ingatlanadóból már a kezdetekkor is több tízmilliárd forint bevételre számítanak.

A miniszterelnök a keddi brüsszeli látogatásáról azt mondta, bemutatja az új kormány új gazdasági előrejelzését és válságkezelő programját. Azt szeretnénk, hogy elhiggyék, Magyarország képes kijönni ebből válságból, képes hosszú távon is stabilan fizetni az adósságát - fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy kér-e könnyítést Brüsszelben a 3 százalékos költségvetési hiány tekintetében, úgy válaszolt: Magyarország tudja tartani ezt hiánycélt, még a gazdaság 6 százalékos lassulása mellett is. "Ha van olyan út, amely ennél gyorsabb kilábalást kínál Magyarországnak, anélkül, hogy az egyensúlyt és a bizalmat felborítaná, akkor erről készek vagyunk tárgyalni, de mi ezt nem fogjuk kezdeményezni" - jelentette ki a kormányfő.

Bajnai Gordon - aki kedden az osztrák kancellárral is találkozik - úgy fogalmazott: a Mol részvények ügye Magyarország számára egy rossz történet. Arra a kérdésre, hogy a témát szóba hozza-e Werner Faymannál, azt mondta: inkább csak a dolog tanulságairól érdemes beszélni azután, hogy az osztrák olajvállalat továbbadta a részvénycsomagját. Emlékeztetett arra: a kormány korábban is jelezte, hogy barátságtalan lépésnek tekinti az előzetes egyeztetés nélküli beavatkozást, mivel ez több ország stratégiai érdekei ellen való, hiszen a Mol az egész régió számára egy kincs.

vehir.hu
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. tegnap 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. tegnap 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.