Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A vidámság vára lesz idén Nagyvázsony / Kialakultak a nyári programok

2009. április 24. 21:14
Látványos, izgalmas kóstolókkal várta pénteken a sajtó képviselőt Nagyvázsony. A nyári programokról a várban tartottak sajtótájékoztatót.

Négy megye vezetése döntött úgy, hogy közös programjaikat összefogva tisztelegnek s megyeiség ezeréves évfordulóján – mondta Talabér Márta, a Veszprém megyei közgyűlés elnöke. Hozzátette, hogy bár mindenütt lesznek helyi programok, a központi eseményeknek Sóly ad otthont május 23-án. Ezt a települést említi Szent István adománylevele ugyanis 1009-ben!

A programok kiemelkedő helyszínei lesznek a Veszprém megyei várak, így a nagyvázsonyi is. A rendezvényekkel a fiatalokat is meg szeretnék célozni, s ennek érdekében már most elkezdődtek a különféle játékok, vetélkedők. Mindemellett kiállítások (Veszprémben például majd herendi porcelánok tárlata várja az érdeklődőket), vásárok, koncertek teszik színessé az évfordulót.

 

Az alelnök hangsúlyozta: fontos a megyerendszer fennmaradása, mert annak létjogosultságát ezer év garantálja, így „kibírhatja a hátralévő pár hónap elnyomatást is, mert ezek a megyék bizonyították életképességüket”.
Nagyvázsony polgármestere, Fábry Szabolcs a várak szerepét emelte ki. Minden várnak meglesz – mondotta – a maga szerepe. Nagyvázsonyé a reneszánszkor. Erre építik a rendezvényeket, melyek a június 24-e és augusztus 2-a közötti időszakra esnek.

 

A szervezők egy reneszánsz felvonulást is terveznek a falu apraja-nagyja bevonásával.
A programok gerincét a humor, a jókedv adja majd. Erre garancia a korábbi évek népszerű vendége, a Duma Színház. Így a Duma-völgy, a Humor Vár 2009 minden bizonnyal kellő számú érdeklődőt csalogathat a településre, melyről Fábry Szabolcs megjegyezte, hogy a többi faluval együtt kedvezőtlen helyzetben van. Nagyvázsonynak most küzdenie kell óvodájáért, iskolájáért, fennmaradásáért. Pedig a település a történelem során mindig is központi szerepet töltött be, s a kulturális tevékenységével „márkanévvé” vált a régióban.
Litkai Gergely, a Duma Színház igazgatója elmondta, hogy a Showder Klub stund-up sztárjainak fergeteges műsora; napközben az Alig Színpad komédiásainak vásári komédiái, karikatúristák kiállításai, a Kinizsi-vár fiataljainak várjátéka, a színes kézműves programok és kézműves vásár mind-mind egyet jelentenek: érdemes Nagyvázsonyba mennie a nagyérdeműnek.
Az előzetes szerint itt lesz a Rádiókabaré, a Comedy Central Tv, sor kerülhet a korábban már népszerűséget kivívott „Fiatal félőrültek fesztiváljára” is. A tíz nap mindegyikén megfeszítik a rekeszizmainkat a szervezők, akik anyagi garanciát is vállaltak a rendezvénysorozat felett. „Talán meg tudunk nevettetni néhány embert, akinek ritkán ül mosoly az arcára” – mondta Litkai Gergely.

 

A szervezők egy néhány perces török-magyar bajvívással, Kinizsi-féle borkínálással, majd az Izsó portán kemencében sült finomságok felszolgálásával tették feledhetetlenné a napot.

Zatkalik András
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. tegnap 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. tegnap 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.