Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Százéves az "aranykezű" mester / A polgármester köszöntötte Öcsi Sándort

2009. április 23. 21:24
A százesztendős Öcsi Sándort fogadta hivatalában Veszprém polgármestere, Debreczenyi János.

A ma is jó egészségnek örvendő szabómester (saját bevallása szerint egyetlen fillért sem költ gyógyszerre szerény nyugdíjából!) a hivatal kocsiján érkezett a városházára, ahol a százas számmal díszített torta fogadta a polgármester dolgozószobájában.

A tizenöt unokával és dédunokával büszkélkedő mester az idősebb veszprémi "úri" osztály szinte minden tagjára szabott ruhát. A régebbi kor parasztemberei, s a kevésbé módosak már akkor is be kellett, hogy érjék konfekcióruhával.

A kedélyes hangulatú találkozón szóba jött Veszprém fejlődése, a napi politika, s természetesen Öcsi Sándor mestersége. Mert bizony az ő idejében nem adták ingyen sem a mesterlevelet sem a kamarai tagságot. Le kellett tenniük a mestereknek azt a bizonyos névjegyet.
A Kossuth utca elismert mestere 85 éven át varrt, s mindvégig szeretettel viszonyult szakmájához.
 

Zatkalik András
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. tegnap 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. tegnap 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.