Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

America comes to Veszprém

2009. április 21. 13:15 // Forrás: megyeháza
Egy héten át a sokszínű Amerika költözik az Eötvös Károly Megyei Könyvtárba, illetve az ottani Amerikai Kuckóba és a Pannon Egyetemre.

A programokról tartott sajtótájékoztatón a szervezők mellé éteren keresztül New York államból Scott Campbell professzor, a veszprémi kampusz egy korábbi vendégtanára, a hét ötletgazdája is bekapcsolódott.

Bertalan Judit, az Amerikai Kuckó vezetője köszöntője után elhangzott: jogi, gazdasági, politikai, környezetvédelmi, irodalmi, kulturális területen hangzanak el előadások itteni, illetve amerikai előadók tolmácsolásában. Beszélnek majd a 150 országban működő Fulbright ösztöndíjról, amely a világon a legismertebb és legelterjedtebb. Scott professzor is ily módon oktatott Veszprémben, aki kérdésre válaszolva elmondta: máig hiányzik neki a város, a megye vendégszeretete, a diákok és kollégái társasága.
A hét kiemelkedő eseményének ígérkezik csütörtökön a közel négyezer kötetes könyvadomány átadása a könyvtárnak, amelyen részt vesz Jeffrey D. Levine amerikai nagykövet.

vehir.hu
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. tegnap 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. tegnap 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.