Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Birtokbavétel előtt a felügyelőség székháza / Energiatakarékosság és célszerűség

2009. április 17. 13:48
Rövidesen visszaköltözhetnek megújult otthonukba a munkavédelmi és munkaügyi felügyelőség dolgozói.

Az épület műszaki átadására pénteken került sor.A kivitelező Baumeister Kft. cég képviseletében Németh Károly ügyvezető igazgató adta át a bruttó száznegyven milliós beruházású létesítményt, melyet az OMMF Közép-dunántúli Munkaügyi Felügyelőségének igazgatója, Nesztinger Péter vett át.

Az átalakítási és kivitelezési munkálatok tavaly novemberben kezdődtek. Ennek során a felügyelőség korábbi épületét összetoldották a szomszédos (korábban magántulajdonú) házzal, s az így kialakított egység lett a két felügyelőség valamennyi dolgozóját immáron befogadni tudó központ.

a megújult Batsányi utcai székház

A Batsányi utcában rövidesen az uniós követelményeknek megfelelő épületben fogadhatják az ügyfeleket. Megoldották az akadálymentesítést, sőt: a gyermekkel érkezők részére pelenkázót, váró helyiséget is létesítettek. A felső szintekre lifttel lehet feljutni, a parkolóban a mozgáskorlátozottak számára is kialakítottak helyet.

a mozgáskorlátozottak mellékhelyisége

A csökkentlátók és a vakok számára Braille-írással látták el az információs táblácskákat. A mellékhelyiségek is a mozgáskorlátozottakat segítik: billenthető mosdókagyló és tükör, kapaszkodóval ellátott toalett áll a rendelkezésükre.

az átadás szakemberei (jobbról Németh Károly és Nesztinger Péter)

A kivitelezés során az energiatakarékossági előírásoknak is eleget tettek: a fűtés csövei például a falakba kerültek.
Nesztinger Péter a vehir.hu érdeklődésére elmondta, hogy a Közép-dunántúli Munkaügyi Felügyelőség székházának akadálymentesítése és bővítése (összesen kb. 270 m2-en) sikeresen befejeződött. A beruházáshoz uniós forrásokat is igénybe vettek.
A következő napokban visszaköltöznek a két felügyelőség munkatársai (közel negyvenen) ideiglenes irodáikból, s június elején már az ügyfelek is a megújult, széppé és kényelmessé varázsolt épületben intézhetik ügyes-bajos dolgaikat.
 

Zatkalik András
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. tegnap 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. tegnap 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.