Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A rendőrség roma fiatalokat vár soraiba

2009. április 15. 19:48 // Forrás: VMRFK
Idén nem jelkentkeztek roma fiatalok a rendőri pályára.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság 2000 óta minden évben pályázatot hirdet a középiskola második vagy harmadik évfolyamán tanuló cigány származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a rendőri pálya választásának ösztönzésére 3 fő részére.

A pályázatot azok a cigány származású fiatalok nyújthatják be, akik - évismétlés nélkül - a középiskola második vagy harmadik évfolyamán tanulnak, az előző év végi tanulmányi átlageredményük legalább 3,00 és hivatásos szolgálati jogviszony létesítésének feltételei (magyar állampolgárság; büntetlen előélet; kifogástalan életvitel és jó hírnév a pályázó vonatkozásában; egészségügyi alkalmasság; stb.) teljesülnek.

A pályázatot elnyerők számára az ösztöndíj a középiskola utolsó két évfolyamára adható és a kollégiumi szállásköltség térítéstől a tanulmányi eredmény függvényében havi rendszerességgel folyósított pénzbeni juttatásig többféle támogatást is tartalmaz.
Az idei évre meghirdetett pályázat benyújtásának határideje lejárt, idén sem jelentkeztek a roma fiatalok a programra. 2006 évben nyújtottak be pályázatot utoljára, egy fiú és egy lány. Közülük a lány tavaly érettségizett, és szeptemberben kezdte el tanulmányait az egyik Rendészeti Szakközépiskolában. Jól tanul, és nagyon jól érzi magát, örül, hogy annak idején élt a pályázat adta lehetőségekkel.
 

vehir.hu
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. tegnap 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. tegnap 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.