Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Alkotmányos volt az új kormány megválasztása

2009. április 15. 11:29 // Forrás: Független Hírügynökség
Szerencsésebb lett volna az előrehozott választás, ám az új kormány megválasztása alkotmányos és törvényes volt - mondta Sólyom László.

Sólyom László tisztességes és alkotmányos együttműködést szeretne az új kormánnyal. A köztársasági elnök és az új kormányfő társadalompolitikai, külpolitikai, gazdaságpolitikai és környezetvédelmi kérdésekről is egyeztetett. A köztársasági elnök a gyors válságkezelésen túl hosszú távú terveket, elképzeléseket is vár az új kormánytól.

Sólyom László üdvözölte, hogy a szakértői kormány programja tárgyszerű és szakmai. Sólyom László arra kérte az új kormányfőt, hogy közvetítsen a Legfelsőbb Bíróság elnökének mihamarabbi megválasztása érdekében, és álljon ki az olyan független szervezetek mellett, mint az ügyészség és a bíróságok.

Az államfő a szerdai másfél órás találkozón a kormányzat strukturális átalakítását is szorgalmazta. Sólyom László szerint vissza kellene állítani a közigazgatási államtitkári posztot és a Belügyminisztériumot is. A kormányfő azonban idő hiányára hivatkozva ezt a felvetést elutasította. A köztársasági elnök a megszorítások közül a gyes és a gyed korlátozásának átgondolását kérte a miniszterelnöktől.
Az államfő beszélt a megszorítások miatt várható társadalmi nyugtalanságról is. Sólyom László szerint a rendőrségnek minden eszközzel fel kell lépnie azokkal a tüntetőkkel szemben, akik az utóbbi időben egyre erőszakosabbak. Az államfő azonban kiállt a békés demonstrálók törvényes joggyakorlásának biztosítása mellett. Az államfő beszélt a parlament feloszlatását kezdeményező petíciókról is. Közölte: erre nincs alkotmányos lehetősége.
Az államfő arra kérte Bajnai Gordont, hogy álljon ki a független szervezetek mellett, annak érdekében, hogy többé ne lehessen politikai elfogultsággal vádolni az ügyészséget és a bíróságokat.
A köztársasági elnök szerint tűrhetetlen a társadalmi diszkrimináció, ugyanakkor a cigánykérdést sem lehet tabuként kezelni. Az új kormánynak segítenie kell a romatársadalom integrációját, amelyhez nagy segítséget nyújthat az ország 33 legelmaradottabb térségének uniós pénzből történő fejlesztése is.
A köztársasági elnök a "zöldipar", valamint a MOL további támogatását is elvárja az új kormánytól.
 

vehir.hu
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. tegnap 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. tegnap 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.