Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Két kultúra találkozása a városházán

2016. október 14. 8:39
A Védelmező Szent Szűz Ünnepe és a Kozákság Napja alkalmából október 13-án új kiállítás nyílt a városháza aulájában Gembik Olexandr műveiből.

Porga Gyula polgármester szerint fontos, hogy egy város befogadó legyen. Úgy véli, egy nemzetiség olyan értéket és kultúrát közvetít, amely csak színesítheti a befogadó várost, ezt az ukrán közösség már számtalanszor bizonyította.

„A különböző ünnepek, népszokások és tradíciók minden nemzet életében különösen fontosak, hiszen ezek adnak identitást. Ha egy közösség aktív, és igyekszik másokkal is megosztani a saját szokásait, azzal mi is többek leszünk.”

Hartyányi Jaroszlava, az Ukrán Országos Önkormányzat szószólója egyetértett az előtte elhangzottakkal. Mint mondja, hálás, azért, hogy két közösség ilyen példásan tud egymás mellett élni. Úgy érzi, sikerült bevonniuk a veszprémi lakosokat a kulturális életükbe és mindig nagy öröm számukra, ha egy általuk rendezett eseményen megtelik a nézőtér. „A veszprémiek évről évre megértik, kik vagyunk mi.” – tette hozzá.

Gembik Olexandr festőművész kiállítása négy területre bontható: egy ukrán tematikára, egy magyar tematikára, a mai absztrakt modern stílusra, illetve a grafikai illusztrációkra. Hartyányi Jaroszlava nyughatatlan, örökmozgó emberként jellemezte a művészt, amely a képein is tükröződik.

Rengeteg technikát és anyagot kipróbált a festészetben és kevesen tudják róla, de szobrászként is aktív. Tájképein megjelennek az ukrán mezők, a Kárpátok és a Balaton is. Olyan hétköznapi és emberi témákból merít ihletet, mint a bortermesztés vagy egy táncos mulatság.

A művész kiállításával kapcsolatban, hangsúlyozta: egy alkotónak sosem egyszerű saját munkáiról beszélni, a néző az, aki végül dönt. Ezzel a végszóval buzdította a résztvevőket a művek felfedezésére.

Szabó Virág
Domján Attila
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.