Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egyévesek lettünk!

2009. április 10. 20:30
Éppen egy esztendeje, 2008. április 10-én olvashatták először olvasóink a www.vehir.hu kombináció bepötyögése után portálunkat.

Akkor még nem is sejtettük, hogy milyen következményei lehetnek vállalásunknak. Összeállt egy maroknyi, lelkes csapat javarészt újságírókból, s az internetes világot kitűnően ismerő egyetemistákból. Mindenki hozott valamit: tapasztalatot, ötletet, felhasználható anyagokat, képeket. Be is mutatkoztunk, ahogy illik, aztán munkába fogtunk.

Az idő elképesztő gyorsasággal pergett, s az egy év holnap már mögöttünk lesz.
Ennyi idő után még fellengzősen hangzana, ha mérleget készítenénk, összefoglalnánk, csinos kis statisztikát készítenénk hatalmas diagramokkal. Annyit azonban el kell mondanunk, hogy csapatunkat a lelkesedés, az olvasók iránti tisztelet, a szakma iránti alázat vezérelte. Persze botlottunk is párszor (meg is kaptuk érte éber olvasóink megrovását), de igyekeztünk javítani.

Most, hogy betöltöttük első évünket, még mindig nem érezzük magunkat deltás nagyfiúnak: tudjuk, kell még tanulnunk, csiszolgatnunk ezen is, azon is (ezt bizonyítja megújult arculatunk is). Érezzük azonban, hogy képesek vagyunk megerősödni. Ehhez a bizalmat olvasóink, honlapunk veszprémi és távolabbi látogatóinak biztatása adja.

Mi tagadás: nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy „vigyázó” tekintetek kereszttüzében állunk. Ehhez pedig nem szabad sokáig a földön hagyni az elénk dobott kesztyűt.
Azt is tudjuk, hogy a hírpiacon nagyon kemény a harc, s a jelképes torta szeletei egyre kisebbek.

Rendületlenül bízunk abban, hogy olvasóink nem távolodnak el tőlünk, sőt: újabbakat kerítenek.

Végezetül egy kérésünk is van Tisztelt Olvasóinkhoz: kérjük, legyenek továbbra is hű látogatóink, mi pedig igyekszünk a vendégszeretetet napról napra hiteles, pontos, tisztességes hírekkel, tudósításokkal bizonyítani. És mert nagyon is nyitott világban írunk, szerkesztünk, fotózunk, hát ne riadjanak vissza a bírálattól sem.

Az egyéves vehir.hu ezúton köszöni meg látogatói türelmét, szeretetét, jogos és kevésbé jogos bírálatát, elvárásait.

A csapat nevében: Zatkalik András főszerkesztő
 

Zatkalik András
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. tegnap 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. tegnap 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.