Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Központi Kollégium - ünnepélyes átadás

2009. április 10. 12:42 // Forrás: PE / vehir.hu
A november óta közel ötszáz főt befogadó diákotthont pénteken adták át "hivatalosan".

A Központi Kollégiumot 1964. augusztus 1-én adták át, akkor még 600 fős diákotthonként. A férőhelyek korszerűsítésére a Pannon Egyetem 2007 júniusában kötött szerződést: PPP konstrukcióban, magántőke bevonásával valósult meg mintegy 1,3 milliárd forintból. A munkálatok 2008-ban befejeződtek, a hallgatók 2008. november 18-án költözhettek be újra az épületbe.

A lakóegységeket 2*3 ágyassá alakították át, korszerű feltételeket teremtettek nekik. Az ötszintes épületben szintenként 90 hallgató és a nevelőtanár lakik, összesen 498 hallgató második otthona. A földszinten két szobát alakítottak ki a mozgássérültek számára. A hallgatók mindezért egységesen 11'000 Forintot fizetnek havonta.

A felújítás utolsó szakaszában készült képeink.

A felújítással igyekeztek megtartani a közösségi tereket is, a D-klub, az öntevékeny körök helységei és a szabadtéri szalonnasütő is a hallgatói életet erősítik. Rádióműsor és videoszórás is megvalósítható az alagsorból.

A Pannon Egyetem rektora az átadón személyes emlékeit elevenítette fel, majd köszönetét fejezte ki mindazok felé, akiknek segítségével a megújulás megvalósulhatott. Ezután Kővári Éva, a kollégiumok egykori igazgatója adta át a „Veszprémi Egyetemi Kollégiumért Alapítvány” támogató okleveleit Haraszti László kollégiumi referensnek. Az öntevékeny csoportok újraindítására 1'520'000 forintot, míg a kollégiumi rendezvényekre 350'000 forintot ajánlottak fel. Ezt követően pedig Hézső Károly, az épületet a következő 20 évben üzemeltető Pannon Kollégium Kft. igazgatója vezette körbe az épületben az érdeklődőket.

A novemberi beköltözéskor készült képeink.

vehir.hu
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. tegnap 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. tegnap 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.