Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Állítólag vallott a Cozma-ügy gyanúsítottja

2009. április 10. 8:48
A hvg.hu értesülése szerint R. Sándor bevallotta ügyvédjének, hogy ő szúrta le Marian Cozma kézilabdást.

Magyar György nem védi tovább a Cozma-ügy egyik gyanúsítottját, R. Sándort. A hvg.hu értesülése szerint Magyar azért döntött így, mert a férfi bevallotta, hogy ő volt az egyik, aki megszúrta a Patrióta Bárban szórakozó Marian Cozmát. Magyar az üggyel kapcsolatban annyit mondott, hogy döntését nem is kell és nem is akarja megindokolni. Magyar ezt azzal indokolta, hogy egyrészt köti az ügyvédi titoktartás, másrészt nem akar olyan kijelentést tenni, ami félreértésekre adhatna okot. A Blikk információi szerint a "Csoki" becenévre hallgató férfinak azóta kirendelt ügyvédje van.

A hvg.hu úgy tudja, hogy nem egyedül R. Sándor szúrása végzett Cozmával, hanem egyik ismerőse, N. Győzőé is, aki szintén a gyilkossági ügy gyanúsítottja. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Váradi Piroska elmondta: kétszázötven tanút hallgattak meg eddig, a múlt héten pedig két embert bűnpártolással gyanúsítottak meg.

vehir.hu
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. tegnap 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. tegnap 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.