Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Utazás kiállítás: fókuszban a magyar vendég

2009. április 9. 15:36 // Forrás: megyeháza / vehir.hu
A Balaton, a megyeszékhely és a Bakony látnivalóira, kínálatára számít elsősorban megyénk idegenforgalma.

Konferenciával kezdődik a megyei idegenforgalmi rendezvény április 17-én, a megyeháza Szent István termében, amelyen elsősorban azt tekintik át, miként lehet enyhíteni a válság hatásait az idegenforgalomban.

A kiállításon és vásáron száz, zömében hazai kiállító mutatkozik be, valamennyien turisztikai szolgáltatók. A kiállítás dr. Navracsics Tibor országgyűlési képviselő nyitja meg április 18-án, 10 órakor a Pannon Egyetem aulájában. Lesznek külföldi kiállítók, díszvendég a Nyugat-dunántúli régió. A kiállítást a közönség térítés nélkül tekintheti meg.

-Megjósolhatatlan a válság idegenforgalomi hatása – vélekedett Lasztovicza Jenő. A megyei elnök bírálta az üdülési csekk tervezett megadóztatását, mely tovább súlyosbítja az ágazat helyzetét. Kedvezőtlen az is, hogy a regionális idegenforgalmi bizottságoknak nincs forrása marketingre, mindemellett a pályázati lehetőségek is megszűntek. Gyenge a magyar forint, ezért várhatóan sok vendég itthon marad. 2002-ben 28,7 milliárd forintot kapott a turisztikai ágazat, amelyből 9 milliárd jutott marketingre. Idén ez utóbbi terület támogatása nem éri el az öt milliárdot sem. A megye idén is támogatja az idegenforgalmat, 14 millióval a tourinform irodákat, 32 millióval pedig a Veszprém Megyei Turisztikai Hivatal 38 milliós működési költségéhez járul hozzá.

- Meggyőződésünk, hogy a megye gazdaságában meghatározó az idegenforgalom, mint például a Balaton, Veszprém, a Bakony kínálata – hangsúlyozta az elnök.
- Nem él meg szép és jó napokat a turizmus. A kirándulás viszont minden család életében ünnepnap, amelyre jó felkészülni. Ehhez ad kiváló lehetőséget a kiállítás – utalt az esemény jelentőségére Tama István László, a Magyar Turizmus Zrt. Nyugat-dunántúli regionális marketing igazgatója. A vásár a hazaiak közül a leglátogatottabb, legszervezettebb, legkedveltebb. „Más, mint másutt” – idézte a megyei turisztikai szlogent. A statisztikákról kifejtette: tavaly jó esztendőt zárt a szakma, idén a szállodák, a szolgáltatók csökkenő megrendelésekről, foglalásokról számoltak be.

- A vallásturisztikai kínálat a konferenciának, a bakonyi termékbemutató, a családi programok pedig az idei vásár színfoltjának ígérkeznek – beszélt a különlegességről Veiland László, a VMTH igazgatója, majd a pályázatokról kifejtette: korábban a hazai támogatást élvező Széchenyi-terv pályázatán 32-ből 31-et megnyertek. A mai lehetőségek elsősorban a szállodafejlesztéseket érintik, noha a szakma a meglévőket se tudja telt házzal működtetni.

A sajtótájékoztatón bemutatták a legújabb, idei megyei kiadványokat, ilyen az Aktív turizmus Veszprém megyében, Üdülési csekkel Veszprém megyébe!, Veszprém megyei rendezvénynaptár, valamint a Természetjárás, kerékpáros turizmus Veszprém megyében című tájékoztatók.

vehir.hu
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. tegnap 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. tegnap 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.