Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A szellemi Magyarország első honfoglalója

2016. szeptember 24. 11:24
A 120 éve született Márton Áron gyulafehérvári püspök életét bemutató szabadtéri tárlatot nyitottak meg pénteken a várban.

Minket, veszprémieket Márton Áron gyulafehérvári püspök életútja nagyban emlékeztethet Mindszenty József veszprémi püspökére – jelezte megnyitó beszédében dr. Márfi Gyula veszprémi érsek, aki szerint Mártonban az igazi katolikus szellemiség testesült meg, felemelte a hangját az üldözött zsidókért, a Romániában elnyomott katolikusokért és a teljes kereszténységért az elnyomó ateista rendszerrel szemben. Az egykori püspök modern elveket vallott a gyereknevelésben is: erősíteni kell az akaratukat, nemesíteni az érzelmi világukat, nem pedig egyoldalú, a természettudományokra építkező oktatásban részesíteni őket. De modern nézeteket vallott az államigazgatásban, az állam és vallás kapcsolatában is.

dr. Márfi Gyuladr. Márfi Gyula

Az aktuálpolitikai helyzettel kapcsolatban kijelentette: a migránsveszélynek elsősorban nem a muszlimok az okozói, hanem azok az európaiak, akik legyengítették a földrész hitét, és ezzel létrehoztak egy szellemi-ideológiai vákuumot. Ez persze nem zárja ki azt, hogy „a muszlimoknak az iszlamizációs törekvéseivel szemben próbáljunk meg védekezni úgy, ahogy az tisztességes eszközökkel lehetséges.”

Porga GyulaPorga Gyula

Márton Áron élete példakép – jelentette ki Porga Gyula polgármester. A pásztor nem hagyta el nyáját a nehéz időkben sem, hanem vele maradt az egyre szörnyűbb napokban is. Olyan korban élt, ami próbára tette az életeket és a jellemeket. A püspök nem adhatta vissza az elveszett erdélyi földeket közösségének, de „új szellemi hazába vezethette a bolyongó lelkeket, ahogy Mózes tette ezt annak idején népével”. A polgármester „a szellemi Magyarország első honfoglalójának” nevezte az egykori püspököt. Márton Áron azonban nemcsak a magyarság mellett állt ki, de minden üldözött mellett – így a holokauszt borzalmát elszenvedő zsidók mellett is –, nem szított indulatot, inkább a megbékélést hirdette. Hitét a kommunisták börtönének mélyén sem adta fel.

dr. Szilágyi Péterdr. Szilágyi Péter

Márton Áron írásait megvizsgálva gyakran visszatérő fogalomként találkozhatunk a kötelességgel – hívta fel a figyelmet dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. A püspök kötelességének tartotta, hogy a katolikus közösség mellett kiálljon, és Isten igéjét hirdesse akkor is, amikor a kereszténységnek az üldöztetés jutott osztályrészül. Sem a börtönévek kegyetlenségei, sem a házi őrizet zártsága nem tudta megrendíteni. „Márton Áron ma ide, Veszprémbe is hozott egy üzenetet, mégpedig azt, hogy ne féljünk felelősséget vállalni közösségünkért, álljunk ki keresztény és magyar gyökereinkért, és fogjunk össze közös ügyeink sikerre vitele érdekében!”

Gaal GergelyGaal Gergely

Az 1896-ban született püspök átélte a XX. század minden kegyetlenségét, és mindez idők alatt végig igaz ember maradt, sorsközösséget vállalt az üldözöttekkel – fogalmazott Gaal Gergely, a Márton Árom Emlékév bizottságának elnöke. A Veszprémben is megtekinthető szabadtéri kiállítás hét táblával mutatja be a vallási vezető életét.

A Veszprémi Ifjúsági Táncegyüttes bemutatójaA Veszprémi Ifjúsági Táncegyüttes bemutatója

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.