Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Fidesz és KDNP felhagy a parlamenti kivonulással

2009. április 9. 8:31 // Forrás: MTI / vehir.hu
Még nem hivatalos, de szinte biztos.

Szinte biztos, hogy a Fidesz és a KDNP is felhagy a parlamenti kivonulással Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt - tudta meg a Népszabadság. A szokásos kivonulásról ugyan még nem született hivatalos döntés, de szinte biztos, hogy a Fidesz és a KDNP felhagy a parlamenti kivonulással, ha Bajnai Gordon lesz a miniszterelnök - írja a lap megbízható forrásra hivatkozva. "Nem lehet automatikusan alkalmazni a kivonulást Bajnai Gordonnal szemben is, ez túlzás lenne", "nem Bajnai Gordon mondta az őszödi beszédet" - fogalmaztak fideszes politikusok a Népszabadságnak. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) politikusai pedig azt közölték: nyilvánvaló, hogy nem lesz kivonulás.

A Népszabadság úgy értesült: egyelőre nem döntött a Fidesz és a KDNP arról, hogy részt vesz-e kedden a konstruktív bizalmatlanságról szóló parlamenti szavazáson. A lapnak Répássy Róbert frakcióigazgató azt mondta: erről a frakció kedden alakítja ki álláspontját.

vehir.hu
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. tegnap 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. tegnap 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.