Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Konferencia a veszprémi egyházmegye múltjáról

2016. augusztus 24. 16:27
„Impavide inter ruinas”. A veszprémi egyházmegye 1945 és 1972 között” címmel folyik konferencia csütörtökig a veszprémi Hittudományi Főiskolán.

A Veszprémi Érsekség Egyháztörténeti Bizottsága által szervezett programon új, máshol még nem publikált kutatási eredményeket tartalmazó előadások hangzanak el, amelyek a püspökség életét mutatják be a jelzett időszakban. A szerdán kezdődött programon az egyház közigazgatási változásairól, a népi vallásosságról, és a Dunántúli Református Egyház 1945 utáni történetéről is hallhattnak előadásokat csütörtök délutánig az érdeklődők.

A konferencia előadásai között megtalálhatók az egyházmegye kiemelt jelentőségű, „szocialista” városainak életét, az egyházmegye kormányzását, püspöki és egy jellemző plébánosi életpályát, illetve az állami szerveknek a püspökség életére gyakorolt hatását bemutató előadások, valamint a hívek hitéletét és vallásgyakorlási színtereit tárgyaló referátumok is.

A szerdai megnyitón dr. Márfi Gyula érsek fővédnökként a két évszám közti időszakról saját történeteivel emlékezett meg, kiemelve, hogy mennyire „bolond” korszaknak élte azt meg. Némedi Lajos alpolgármester a fontos történelmi időszakokról beszélt.

Némedi Lajos a szerdai megnyitónNémedi Lajos a szerdai megnyitón

A konferencia egyik aktualitása, hogy idén épp az 1956-os szabadságharc hatvanadik évfordulójára emlékezünk, mely a magyar függetlenségről szólt, úgy, mint a most előttünk álló októberi kvótanépszavazás - mondta. Beszédében mindenkit arra bíztatott, hogy éljen állampolgári jogával, és menjen el szavazni.

A Veszprémi Érsekség 2013-ban újjáalakult Egyháztörténeti Bizottsága a jeles elődök példája nyomán arra törekszik, hogy ösztönözze a Főegyházmegye múltjára vonatkozó források feltárását, valamint a maga szerény eszközeivel elősegítse a kutatási eredmények publikálását.

A tervezett tematikus konferenciáink sorában az első a 2014-ben megrendezett „Szerzetesrendek a veszprémi egyházmegyében” című szimpózium volt. A kétnapos rendezvény alkalmával bemutatták a tavalyi, világháborús konferencia előadásaiból összeállított tanulmánykötetet is.

Ge. Á.
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.