Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bajnai: folytatódó egyeztetések

2009. április 7. 7:50 // Forrás: MTI / vehir.hu
A mai program: Szűcs Erika szociális miniszter, Veres János, a pénzügyi tárca irányítója és Kiss Péter kancelláriaminiszter.

Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt ma folytatja az egyeztetést a kormány tagjaival. Hétfőn délelőtt az agrártárcától Gráf József és Gőgös Zoltán járt nála, délután pedig a környezetvédelmi minisztérium irányítóival és a tárca nélküli miniszterekkel egyeztetett. Az MTI úgy tudja, hogy Bajnai Gordonhoz kedden megy Szűcs Erika szociális miniszter, Veres János, a pénzügyi tárca irányítója és Kiss Péter kancelláriaminiszter. A miniszterelnök-jelölési folyamatban korábban Bajnai Gordon egyértelművé tette a szocialisták számára, hogy több feltétele is van jelöltségének. Ezek közé tartozik, hogy a "válságkezelésben közvetlenül résztvevő" tárcák élére ő jelölhessen minisztert.

A távirati iroda információi szerint Bajnai Gordon szintén megkezdte az egyeztetést azokkal a szakemberekkel, akiket kormányzati szerepvállalásra akar felkérni.

A miniszterelnök-jelölt az MSZP múlt csütörtöki frakcióülésén azt mondta: a miniszterek kinevezésénél az SZDSZ nem kaphat vétójogot, mint ahogy a fontos tárcák esetében a szocialista frakció sem. "A személyi döntések nem tűnhetnek politikai mutyinak, hatalomtechnikai trükknek" - mondta Bajnai Gordon.

vehir.hu
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. tegnap 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. tegnap 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.