Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Falunapot tartanak hétvégén Bándon

2016. július 27. 18:04
Az érdeklődőket fogathajtás és koncertek várják hétvégén a bándi falunapokon, de felavatják Mádl Ferenc szobrát is. A következő Esseg-varázst augusztus végén rendezik.

Idén július 29. és 31. között rendezik meg a már hagyományossá vált falunapokat Bándon.

Pénteken 18 órakor Buvári Tamás Nekem ti voltatok című kötetének könyvbemutatójával kezdődik a hétvége programja a templom melletti megújított közösségi téren, ahol az író beszélgetőpartnere Krein Péter lesz, Halas Adelaida színművész pedig kisebb betétdalokkal működik közre – mondta el kérdésünkre Steigervald Zsolt, a falu polgármestere.

A szombati nap fogathajtó versennyel indul 11 órakor, amelyet Bánd Szentgállal közösen szervez meg. A polgármester szerint a két falu közt évek óta jó a kapcsolat, ennek egyik „megünneplése” a közös szervezésű fogathajtás lesz az Aranyos közben.

a bándi essegvár. augusztus végén itt is lesz program. fotó:panoramioa bándi essegvár. augusztus végén itt is lesz program. fotó:panoramio

Délután fél öttől kezdődnek a kulturális programok a „Focipálya színpadon”, ahol bemutatkozik a Márkói Cserdülő Néptánccsoport, Dávid Roland, és Buvári Lilla is. A Sose Bánd Színjátszók a Steierlein Katalin Közösségi Házban lépnek fel 18 órától, a Lúdas Matyit mutatják be.

A Hangadók és az Ezone együttes közösen ad koncertet a Közösségi Ház mögötti színpadon 19 órától, Lakatos Bence pedig 20 órakor lép fel.

Vasárnap szentmisével kezdenek a bándiak 10 órakor a Szent Anna templomban, amelyen Kövér László, az Országgyűlés elnöke is részt vesz. „Ezt követően ünnepélyesen avatják fel a falu szülöttének, Mádl Ferencnek a szobrát, amely kisebb útlezárásokkal jár majd” - mondta el Steigervald Zsolt.

A falunapokkal nem ér véget a nyári programsorozat Bándon, ugyanis augusztus 27-én az ITTMOST Egyesülettel karöltve tartják az Esseg-varázs nevű kezdeményezést. A névadó bándi vártoronynál rendszeresen tartanak programokat, legutóbb épp hétfőn volt ilyen, ahol játszóház, modern táncműhely, tűzgyújtás, repülőszimulátor, bűvészelőadás, koncertek, és meditációs gitár improvizációk várták nem csak a falu, hanem a környék lakosságát is.

Így szokott kinézni a vár. fotó: bakony-balaton.huÍgy szokott kinézni a vár. fotó: bakony-balaton.hu

Sötétedéstől DJ Zöld zenélt, miközben a vár fényfestésbe borult. A bándi polgármester az augusztusi programokról elmondta, hogy hasonlóakra kell számítani, de még nincs fix menetrend. Pár hét múlva azonban kiderül, hogy mivel is várják a nagyérdeműt.

Ge. Á.
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.