Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bajnai 97%

2009. április 3. 10:32 // Forrás: Sonda Ipsos
A lakosság túlnyomó többsége, 97 százaléka hallott arról, hogy Bajnai Gordont jelöli az MSZP a miniszterelnöki székbe.

A Szonda Ipsos országos reprezentatív telefonos felméréséből az is kiderül, hogy a megkérdezettek 70 százaléka szerint a Fidesz most kétharmados többségbe kerülne a parlamentben. A kutatás még szerdán készült, ezer személy megkérdezésével.

A megkérdezettek kétharmada (68 százalékuk) azt is tudja, hogy a miniszterelnök-jelölt egy válságkezelő programmal állt elő. A válaszadók háromnegyede pedig úgy gondolja, hogy a gazdaság rendbetételéhez mindenképpen szükség van megszorításokra.

Megosztott a közvélemény ugyanakkor abban a tekintetben, hogy az új kormány tevékenysége milyen hatással lesz az ország helyzetére. Az MSZP-szavazók kétharmada hisz abban, hogy javulni fognak a dolgok, ha Bajnai kormányra lép. A Fidesz-tábor azonban
szkeptikus: 37 százalékuk kedvezőtlen változásokra számít, míg 16 százalékuk kedvezőre.
A politikailag bizonytalanoknak óvatos várakozásaik vannak: 27 százalék szerint javul a helyzet, 17 százalék szerint romlik.

A megkérdezettek 57 százaléka gondolja úgy, hogy az ország jelenlegi helyzetében csak adóátrendezésre van lehetőség, mivel az állam bevételei nem csökkenhetnek.

A Szonda Ipsos elemzése szerint "a megszorítások elkerülhetetlenségének belátását jelzi" az is, hogy a megkérdezettek hattizede szerint a Fidesz is a megszorítások bevezetésére kényszerülne, ha kormányra kerülne.
 

Zatkalik András
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. tegnap 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. tegnap 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.