Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egészségromboló válság: hetven milliárd mínusz

2009. április 2. 17:05 // Forrás: megyeháza / vehir.hu
Egyre nő a szenvedélybetegek száma az országban, és ezen súlyosbítanak a megélhetési nehézségek.

Egyre nő a szenvedélybetegek száma az országban, melyen tovább súlyosbítanak a megélhetési nehézségek, a családokat mind inkább sújtó válság – hangzott el a Közép-dunántúli Regionális Egészségügyi Tanács témát érintő konferenciáján Veszprémben, április 2-án.

- Ötven férőhelyes, szenvedélybetegek elhelyezésére alkalmas otthon létrehozását tervezzük Noszlopon – utalt köszöntőjében a megyei szociális ellátórendszer átalakítására Talabér Márta, a közgyűlés alelnöke. Dr. Bujdosó László, az ÁNTSZ Közép-dunántúli Regionális Intézete tiszti főorvosa a prevencióra helyezte a hangsúlyt, amit már gyerekkorban meg kell kezdeni. Üdvözölte a megyei önkormányzat felmérését, amit középiskoláiknál végeztek el. Az adatok aggasztóak, a diákok nem sportolnak, viszont jelentős számban fogyasztanak alkoholt, cigarettáznak, sokan drogoznak. Egy Magyarországon született gyerek 6-8 évvel kevesebb ideig él, mint Nyugat-európai társa. A helyzet megoldásában, a megelőzésben sokat segíthet a civil összefogás. Erre jó példa a Veszprémben működő drogambulancia.

Bírálta a biztosítási felügyeletet és kritikusnak nevezte az egészségügyet érintő újabb 30 milliárdos elvonást, a gyógyszerár emelést dr. Rácz Jenő, a megyei kórház főigazgatója. Újabb tetemes elvonás várható az úgynevezett „Bajnai-féle csomagtól”, mely az eddigivel együtt összesen 70 milliárdra tehető. A helyzet eddig is tragikus volt, hiszen a konvergencia program a kiadások drasztikus csökkentését írta elő. Ezek a lépések kilátástalan helyzetbe sodorják az egészségügyet, hiszen a válság, a megélhetési problémák ezen a területen „csapódnak” le – vélekedett a főigazgató, aki a helyzet kapcsán beszélt az addiktológiai ellátás országos lehetőségeiről.

Eladások hangzottak el egyebek mellett a Közép-dunántúli régió addiktológiai ellátásáról, a területen rendelkezésre álló adatokról, a szenvedélybetegségek lappangó tüneteiről, és a családban érzékelhető hatásukról. Szabóné dr. Virányi Judit, a veszprémi Alkohol-Drogsegély Ambulancia Egyesület elnöke az általuk fenntartott otthon munkájáról, tapasztalatairól beszélt.

vehir.hu
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. tegnap 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. tegnap 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.