Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mi hungarikum Veszprémben?

2009. április 2. 16:28
Minikonferencia-sorozat a megyében, hogy választ találjunk a kérdésre. Horváth Zsolt országgyűlési képviselő a részletekről.

- 2008 nyarán széles konszenzussal született országgyűlési határozat a hungarikumok védelméről - vezette fel a képviselő. - Ebben az szerepel, hogy 2009 végéig egy felmérést készítünk hazánkban, amellyel szeretnénk megállapítani, melyek azok a kézzel fogható vagy éppen szellemi termékek, dolgok, hagyományok, amelyek elsősorban Magyarországra, magyar lakta településekre, a magyar emberekre jellemzőek. Bács-Kiskun megyében Lezsák Sándor képviselőtársam vezetésével indult el a folyamat korábban, Veszprém megyében pedig én kaptam felkérést ennek a feladatnak a koordinálására.

- Ma indul útjára az a veszprémi kistérségi minikonferencia-sorozat, amely során 9 helyszínen ismertetjük meg elképzeléseinket - folytatta Horváth Zsolt. - A program fővédnöke Talabér Márta, a megyei közgyűlés alelnöke, szakmai partnere pedig a Veszprém Megyei Közművelődési Intézet. A konferenciákra elsősorban a térség polgármestereit, önkrományzati képviselőit, civil szervezetek, hagyományörző egyesületek képviselőit várjuk, azokat a helyieket, akik évek, évtizedek óta ilyen termékek előállításával foglalkoznak, továbbá bárkit, akit érdekel a téma. Szeretnék közbeszéd tárgyává tenni, hogy mi is kerüljön a hungarikumok közé - részletezte a képviselő és hozzátette: terveik szerint az év vége fele egy kiadványban is szeretnék összegezni a tapasztalataikat.

A konferencia-sorozat helyszínei és időpontjai a cikkhez csatolt fájlban találhatóak, a dokumentum harmadik oldalán.


Mi lehet hungarikum?

Nem csak kézzelfogható dolgokról lehet szó - hangsúlyozta Horváth Zsolt. - Minden olyan dolog, hagyomány, szellemi termék, növény, állatfaj, stb. belekerülhet, ami kifejezetten ránk magyarokra, az általunk lakta vidékekre jellemző. A konferencia-sorozat lényege éppen az, hogy szeretnénk megtudni az emberek véleményét erről. Hogy fontosnak gondolják-e azt, hogy legyen ilyen hungarikum-védelem. Ha igen, akkor pedig milyen formában valósuljon ez meg. Szeretnénk megkérdezni azokat, akik már most hungarikumok előállításával foglalkoznak, hogy mit tapasztaltak eddig, és mi lenne segítség számukra a következő időszakban.


A védelem 5 szintje

- Szeretnénk, ha ennek a védelemnek több szintje lenne - részletezte a képviselő. - Lennének olyan hungarikumok, amik helyi védelem alatt állnának, és ilyen termék lehetne akár Kati néni rétese is, amiről mindenki a környéken tudja, hogy Kati néni és családja egy meghatározott recept alapján készíti azt el évtizedek óta, és minden búcsún, falunapon, más eseményeken meg lehet kóstolni, és ha az ember ezt teszi, egyből tudja, hogy erről a dologról van szó.
- Ezen túl terveink szerint lesznek majd térségi vagy regionális védelem alatt álló hungarikumok. Úgy gondoljuk, lesznek majd országos védelem alatt álló termékcsoportok, értékek, és szeretnénk egy Kárpát-medencére vontakozó védelmet is bevezetni, és biztosak vagyunk abban is, hogy vannak olyan dolgok, amelyek méltók lehetnek arra, hogy az egész világon egyfajta védelmet kapjanak.

- Nyilván azt, hogy ennek milyen konkrét, pontos szabályai lesznek, egy törvény fogja majd rögzíteni, hiszen jelen pillantban egy országgyűlési határozat van, ami a parlamentre vonatkozóan határoz meg feladatokat.

- A védelem alatt nem csak pénzbeli segítségre gondolunk. Ha valamely termék, alkotás megkapja ezt a védelmet, az egyben egy minőségi védjegy is, elismerés Magyarország számáról, hogy azt előállítja. Gondolkodunk adókedvezményben, pályázati és kedvezményes pályázati lehetőségekben. Elképzeléseink szerint közel ezer potenciális résztvevővel tudunk közvetlen kapcsolatba lépni a programsorozat során - fogalmazta meg Horváth Zsolt.

vehir.hu
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. tegnap 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. tegnap 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.