Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Koncertek és borkóstoló Balatonfüreden

2016. június 5. 9:35 // Forrás: mti
A könyvbemutatók és irodalmi beszélgetések mellett koncertekkel és borkóstolóval várja a csütörtökön nyíló balatonfüredi könyvhét a látogatókat.

Cserép László, a városi önkormányzat művelődési osztályvezetője elmondta, hogy a programok összeállításakor igyekeznek kiszolgálni a balatoni előszezon vendégeinek igényeit is, az irodalmi rendezvények mellett így évről évre helyet kapnak a zenei, valamint a gasztronómiai programok is. A fesztivál díszvendége Bodor Ádám író lesz, akivel Boka László irodalomtörténész beszélget - közölte.

Bemutatják Beck Andrea Titoktündér, Kositzky Attila Vadászpilóták és bajtársaik című könyvét, de a közelmúltban elhunyt, balatonfüredi kötődésű Szekeres Károly keramikusművész albumával, Fried István Jókai Mórról másképpen című új kötetével, valamint Kodolányi Gyula Üzenetek W.Sh.-től című művével is most találkozhatnak először az irodalom és a művészet kedvelői - részletezte Cserép László. Praznovszky Mihály irodalomtörténész Vidám kalandok a vajdával címmel tart rendhagyó irodalomórát a Lóczy Gimnáziumban Eötvös Károly halálának századik évfordulójához kapcsolódóan.

A rendezvényen fellép a Csopak Demizson Allstars Orchestra, a Gayer Mátyás Trio a Molnár-Gyányi duo, a Mörk, a BalaTone Quartett, Király Martina és Bogdán Norbert.

Szombaton délelőtt a ringató játszóház és Danny Bain várja a gyerekeket, a Danny mesél című könyv zenés bemutatójával. Délután Orbán János Dénes és Muszka Sándor költő részvételével Fehérnépecske bugyiharisnyában, avagy alkalmi mesék idegbeteg fölnöttőknek címmel vidám székely irodalmi előadás várja a közönséget. Este a sörgyártás történetéről szóló előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők és a Zirci Apátsági Sörfőzde italait lehet majd kóstolni, valamint bemutatják a balatonfüredi Tempevölgy folyóirat legújabb számát.

A fesztivál zárónapján a Paradicsomleves betűtésztával - Etetős versek a menzáról című könyv verseiből ad elő a Kompánia Társulat, majd a Hát (m)ilyenek a macskák? címmel, Sajdik Ferenc könyve alapján készült animációs filmet vetítik.

vehir.hu
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. tegnap 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… 2026. április 9. 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.