Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Gyurcsány gondolja végig…

2009. március 31. 9:10 // Forrás: STOP/HavariaPress
Feszült volt a szocialisták hétfői frakcióülése. A képviselők közül többen Gyurcsány pártelnöki posztjának megtartása mellett érveltek.

Az immár miniszterelnöki és pártelnöki tisztéről is lemondott Gyurcsány - olykor személyeskedésektől sem mentes vitában - közölte: Lendvai Ildikó, Kiss Péter és Vadai Ágnes kivételével senki sem támogatja igazán a pártelnökségből - írja a Népszabadság.
A frakcióülésen felvetődött az is, hogy Gyurcsány csak a vasárnapi kongresszuson adja vissza pártelnöki mandátumát (formailag nem is tehet másként), addig pedig "gondolja végig, hogy ez a helyes lépés-e". Egyes frakció- és elnökségi tagok ezt úgy értelmezik, hogy Gyurcsány akár vissza is léphet a pártelnöki lemondástól; ez azonban azután, hogy a miniszterelnök maga jelentette ki, hogy visszaadja pártvezetői mandátumát, nehezen képzelhető el. Igaz, kizárni sem lehet. Frakcióforrásaink közül többen úgy tartanák helyesnek, hogy amennyiben Gyurcsány mégis visszalépne saját bejelentésétől és megmérettetné magát a pártelnöki székért, úgy azt versenyben - például Szekeres Imre és Kiss Péter ellenében - tegye meg. Ehhez tartozik még, hogy a megyei elnökök a hét végén kinyilvánították: ha új elnököt kell választani a vasárnapi kongresszuson, úgy egyetlen, konszenzusos jelölt legyen. Amennyiben Gyurcsány mégsem mond le, illetve a kongresszuson "újraindul" az elnökségért, információink szerint nem várható, hogy kihívója lesz.
 

Zatkalik András
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. tegnap 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. tegnap 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.