Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mit tervez Bajnai?

2009. március 30. 12:17 // Forrás: Szabad Föld online
Mi is Bajnai programja? Ez a legfőbb kérdés azok után, hogy egyértelművé vált, Bajnai a kormányfő-jelölt.

Milyen programot ígért, melyre a szocialisták és az SZDSZ többsége is rábólintott?
Bajnai programját nem hozták nyilvánosságra, mégis, az utóbb napokban, illetve hetekben számos alkalom nyílt, mikor szólhatott róla. Ezeket gyűjtötte az alábbi csokorba az MTI.

A Népszava mai információja szerint az MSZP-frakció vasárnap esti ülésén programjáról elmondta: idén 150 milliárd forintos megtakarítási csomagra lesz szükség, amit jövőre 300-350 milliárd forintos további kiadáscsökkentésnek kell követnie és a jövőre nyugdíjba vonulók számára már nem jár a 13. havi nyugdíj.

A Népszabadság szerint Bajnai a frakció előtt arról beszélt, hogy két év alatt 300-500 milliárd forintos kiadáscsökkentéssel járna stabilizációs programja. Ennek részeként várható a 13 havi nyugdíj és fizetés megszüntetése, a gyes, illetve a gyed feltételeinek szigorítása.

A Magyar Nemzet szerint is ugyanekkora összegű megszorító csomag elindításával kezdené miniszterelnöki tevékenységét Bajnai Gordon. Spórolna a szociális és nyugdíjkiadásokon, eltörölné a távhő- és gázár-támogatásokat, megszüntetné a "szocpolt és félszocpolt", befagyasztaná a családi pótlékot, csökkentené a lakástámogatásokat és a gyed időtartamát.

A Világgazdaság felidézi, hogy Bajnai Gordon az elmúlt hetekben több fórumon is ismertette programjának elemeit. Egyebek között arról beszélt, hogy a magyar gazdaság "ördögi körben van és ebből csak komoly áldozatok árán lehet kitörni". Ilyen áldozat lehet például, hogy jövőre mintegy 800-1.000 milliárd forintos államháztartási kiadáscsökkentést kellene végrehajtani. Az egészségügy, a nyugdíjak és az oktatás terén mélyreható, szerkezeti kiigazításokat szükséges megvalósítani, az adóéket pedig a jelenlegi 54-ről 47 százalékra kell csökkenteni.

Az Index internetes portál szerint mintegy 600 milliárd forintot takarítana meg a költségvetési kiadásokból Bajnai Gordon programja, amely megszüntetné a forinthiteles lakásvásárláshoz igényelhető kamattámogatást, az új és használt lakás vásárlásakor a gyermekek után járó lakásvásárlási kedvezményt, a távhő- és gázkompenzációt. A gyed csak a gyerek egy éves koráig járna és már ott felválthatja a szerényebb összegű gyes. A családi pótlékot a következő két évben befagyasztják, a rendszeres szociális segélyt megkurtítják.

Vasárnap este az MSZP frakcióüléséről távozóban Horváth Csaba szocialista főpolgármester-helyettes újságíróknak a Bajnai-program nagyságrendjére vonatkozó találgatásokra azt válaszolta, 300 és 500 milliárd forint között van. Pontos összeget nem akart mondani.

vehir.hu
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. tegnap 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. tegnap 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.