Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fidesz: újra és újra

2009. március 29. 14:44 // Forrás: MTI / vehir.hu
A mostani helyzetben a Fidesz egy dolgot tud tenni: újra és újra a parlament feloszlatását kezdeményezi - mondta Orbán Viktor.

Amennyiben az SZDSZ hajlandó igent mondani a parlament feloszlatására, akkor megszűnik ez a jelenlegi állapot - közölte a pártelnök. Az ellenzéki politikus szerint egy Fidesz-kormány felállítása ma nem jelentene gondot, hiszen minden posztra párton belül és azon kívül is több megfelelő súlyú szakember is van. Orbán szerint hosszabb távon anyagilag is mérhető károkat okoz a jelenlegi helyzet az országnak. Úgy vélte, bármilyen jelölt neve merül fel a mostani helyzetben az gyenge kormányt eredményez. Egy erős kormány felállításának feltétele az előre hozott választás - mondta.

Orbán Viktor úgy vélte, hogy a baloldali párt és annak hol kívül, hol kormányon belüli szövetségese, az SZDSZ összeroppant a kormányzás súlya alatt, és ma a már nem tudnak kormányozni.

"Nem tárgyalunk az SZDSZ-szel, mert az SZDSZ ezt visszautasítja" - fogalmazott Orbán Viktor. Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy áprilisban sorra kerülhet-e a parlament feloszlatása, a Fidesz elnöke azt mondta, minden lehetséges és mindennek az ellenkezője is. Az MSZP országos elnöksége - sajtóhírek szerint - szombati ülésén Bajnai Gordon miniszterelnöki-jelölését támogatja. Az SZDSZ vasárnap tanácskozik, hogy kialakítsa álláspontját, majd várhatóan találkozik a két párt tárgyalódelegációja is, hogy egyeztessen a jelölésről.

vehir.hu
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. tegnap 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. tegnap 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.