Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Vetélkedő a közlekedés biztonságáért / – egyre csökken az érdeklődés –

2009. március 28. 20:56
Közel negyvenen vettek részt a Baleset-megelőzési Bizottság szombati vetélkedőjén.

A Veszprém megyei közlekedésbiztonsági vetélkedőknek immáron negyvenéves hagyománya van. A 2009-es megmérettetésre a megyeszékhely egyik tanpályáján került sor szombat délelőtt.

Érdeklődésünkre Bankó Magda, az MBB titkára elmondta, hogy egyre csökken az érdeklődés, s ma már csak azokra a felkészítő pedagógusokra lehet számítani, akik megszállottai az ügynek. Ugyanakkor azt is megtudtuk, hogy – bármennyire is „vehemensek az ifjak” – viszonylag kevés baleset elszenvedői, illetve okozói.

A mostani versenyre nem kevesebb, mint a 63 (!) általános iskolának küldték el a meghívót, ám csak 23-an jelentkeztek, s végül csak 15 kis csapat képviseltette magát.
A fejlődést jellemzi, hogy a középiskolások számára kiírt kategóriában ma már sokkal inkább segédmotorral vagy éppen autóval jönnek a „gyerekek”.

Általános tapasztalat, hogy nincs egymással párhuzamban a tárgyi és a gyakorlati tudás. Az előbbin van még mit fejleszteniük a pedagógusoknak.

Szombaton egyszerre három vetélkedő is folyt: a KIK (Kerékpáros Ifjúsági Kupa), a KKK (Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa), illetve a Ki a mester két keréken? (ez utóbbit az Autóklub írja ki). Az indulóknak először KRESZ-totón, majd a pályán kellett bizonyítaniuk felkészültségüket.

Az egyes versenyágakban a következők képviselik majd a megyét az áprilisi és májusi országos versenyeken.

KIK: Kántor Péter (Nepomuki Ált. Iskola, Várpalota), Nagy Attila (Reguly A. Általános Iskola, Zirc), Kurucz Eszter (Irinyi J. Isk., Balatonfűzfő)

KKK: személygépkocsi-vezető kategória: Bankó Dóra (Medgyaszay I. Gimnázium, Veszprém).
Segédmotorkerékpáros kategória: Fekete Ádám (Öveges J. Gimnázium Fűzfőgyártelep).
Kerékpáros kategória: Havas László (Öveges J. Gimnázium Fűzfőgyártelep).
Ki a mester két keréken? Kurucz Eszter és Kántor Péter.
 

Zatkalik András
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. tegnap 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. tegnap 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.