Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ez ám a pimaszság!

2009. március 27. 12:57
A BM Ciudad Real–MKB Veszprém KC BL negyeddöntő élő közvetítés helyett Pimasz úr kalandjai a Viasat3 műsorán.

Joggal lehetnek bosszúsak azok a sportbarátok, akik a televíziók képernyői előtt élőben szerettek volna izgulni, szorítani, SZURKOLNI a veszprémi kézilabdásokért.

Mint ismeretes, sorsdöntő mérkőzés előtt áll az MKB Veszprém KC a Bajnokok Ligájában. A negyeddöntő első ütközetében fiainknak a világ legerősebbjének tartott, világsztárok sokaságával teletűzdelt spanyol BM Ciudad Real ellen kell felvenniük a kesztyűt a legjobb négy közé jutásért. S persze minden veszprémi álmának beteljesüléséért, hogy egyszer a királynék városába kerüljön a kontinens elsőszámú sorozatának serlege.

Óriási lehetőség előtt áll Mocsai Lajos együttese, amely a mesteredző szisztematikus munkájának köszönhetően egyre stílusosabb kézilabdát játszik. S melynek eredményeként tanítványai az utóbbi időszakban idegenben is képessé váltak a komoly bravúrokra. Marian Cozma tragikus halála hihetetlen morált kovácsolt a csapaton belül. A tavalyi évben Kupagyőztesek Európa Kupáját nyerő együttes minden eddiginél egységesebb, elszántabb és motiváltabb. Ennek eredményeként tudott nyerni az otthonában félelmetes eredménysorozattal rendelkező francia Montpellier, illetve spanyol León csapata ellen a középdöntőben.

Vasárnap 18 órától íródhat a veszprémi sikertörténet újabb fejezete. A szerencsésebb – pontosabban jobb anyagi körülményekkel rendelkező – szurkolók a helyszínen szurkolhatnak a Don Quijote arénában. A többségnek azonban marad a jól bevált kényelmes tv-fotel, a felhangosított készülék, s 60 perc extázis.

Csak, hogy a televíziós közvetítés jogával rendelkező Viasat3 csatorna 18:35-től csúsztatva sugározza a találkozót. Tehát miközben már körvonalazódik a félidei eredmény, Gálék talán már éppen az öltöző felé veszik az irányt, mi még a csapatok bemutatását követhetjük nyomon. Hogy mindez minek köszönhető, s hogy miért nem érdemel élő közvetítést a magyar bajnok nemzetközi meccse, nem tudhatjuk. Egy azonban biztos, hogy a kereskedelmi csatorna a kezdési időpontban Pimasz úr érdekfeszítő műsorát sugározza. Hogy mit lehet erre mondani? Pimaszság!

Önnek mi a véleménye? Szóljon hozzá!


Azon persze fent sem akadunk, hogy az illetékesek
Görbicz Anita fényképével hirdetik a meccset

Zatkalik Dávid
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. ma 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. ma 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. ma 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.