Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kovács Zoltán: előrehozott választások kellenek

2009. március 25. 11:36
A bejelentés kapcsán megkérdeztük dr. Kovács Zoltánt, Pápa polgármesterét, országgyűlési képviselőt, a Fidesz Veszprém megyei elnökét.

- Elnök úr, miképp minősíti az elmúlt napok, de különösen a múlt szombat eseményeit?
- Végül is a baloldal politizálása, a baloldali kormányzás megbukott. Vele együtt a miniszterelnök is. Ezért a Fidesz álláspontja az, hogy előrehozott választásokat kell tartani. Még néhány nap van arra, hogy a Parlament önmagát feloszlassa. Jogilag van tehát lehetőség arra, hogy június 7-én az európai uniós parlamenti szavazással egy időben megtartsuk a mi országgyűlési választásunkat is. Így egy kampánnyal a költség is jóval olcsóbb.
Az SZDSZ nem vett részt a Parlament önfeloszlatásában. A szokásos kispárti gondolkodó játékot játssza, hogy mi a jobb neki. Ezért aztán a "kinn is vagyok, benn is vagyok" játékot játssza, vagyis kívülről támogatna egy kormányt, amelyben meg tudna egyezni az MSZP-vel. Vagyis nem ellenzéki pártként viselkedik, hanem a saját érdekeit nézi.

- Miért indokolt, hogy előrehozott választások kellenek?
- A Fidesz azért mondja, hogy előrehozott választások kellenek, mert ebben a rendkívüli helyzetben társadalmi felhatalmazottság nélkül kormányozni, dönteni, intézkedéseket hozni megfelelő társadalmi bázis és háttértámogatás nélkül lehetetlen. Ha ez így megy tovább, akkor értékes időket veszítünk, és egyre nehezebb helyzetből kell egy új választás esetén az országot kihozni a bajból.

- Mi a véleménye Gyurcsány Ferenc szerepéről, döntéséről?
- Gyurcsány előremenekült, nem szállt ki a politikából, ráadásul akik egyébként a támogatását megvonták tőle, mint kormányfőtől, utána (több mint 80%-kal) pajzsra emelték. Gyakorlatilag a biztos vereség elkerülése volt a cél, és így Gyurcsány Ferenc benn akar maradni a politikában, és leginkább 2014-re készül.

- Mi a véleménye az óriási találgatás-sorozatról? Ki lehet az utódja?
- Én nem találgatok, nincs is értelme. Előrehozott választások kellenek, s a parlamenti többség adja majd a kormányfőt.

vehir.hu
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. ma 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. ma 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. ma 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.