Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egy állatkert rácsok nélkül

2009. március 24. 23:20
Egy korszerű állatkertben nincsenek rácsok. Az új Csimpánzvilágban sem lesznek!

A veszprémi Védegylet szervezésében meghívták városunk több jeles személyiségét, hogy egy közös séta után együtt tekintsék meg az álletkert legújabb fejlesztését, az új csimpánzházat.
Az idegenvezetést Török László, az állatkert igazgatója vállalte el, hiszen ő tudta a legátfogóbb képet adni a projekt megvalósításának fontosságáról. A túra a régi majomház megtekintésével kezdődött, ahol az érdeklődők megnézhették a két veszprémi csimpánz jelenlegi, nem túl konfortos lakóhelyét. Az épület sem az előírásoknak nem felel meg, sem az érkező látogatóban nem kelt jó benyomást. Török László elmondta, hogy nagyjából két-három héten belül Taksony és Móni átkerülnek új helyükre, ahol valószínűleg az utolsó szegig mindent le fognak tesztelni. Ezt követően jön egy nagyobb, 10-12 fős majomcsapat, akikkel még így is tágasan élhetnek majd.

Ezután a társaság elsétált az új helyszínre és kívülről szemrevételezte a legújabb állatlakot. Az épület kívül-belül megfelel az Európai Uniós konfortnak, sőt a kisebb kifutó 30%-al nagyobb az előírtnál. A másik mindössze 8 szorosa a szabványnak. Az épület belsejében is kialakítottak két termet számukra melyeket üvegfalakkal választottak el a közönségtől.

Brányi Mária, a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke mesélt röviden a belső térről, majd felkérte a tervezőt, röviden mutassa be a látnivalókat. Így kiderült, hogy az épület kétszer 10 emberszabású majom élhet kényelmesen. Építészeti szempontból a természetesség volt a fő szempont, ezt a hatást minden formában érzékeltetni kívánták. Emellett persze a biztonság is fontos volt, így a falak vasbetonból, az ablakok biztonsági üvegvől vannak. Az épület közepén egy állatvizsgáló található, ahol a látogatók akár azt is megnézhetik, hogyan készül az állatok reggelije. Így nem csak a majmok minden igényét elégíti a komplexum, de az idelátogatókét is

Török László igazgató úr ezután további információkkal látta el közönségét, melyből kiderült, hogy az állatok a kifutókon több mint 60 métert tudnak majd futni, ami nem csak Magyarországon, de még a környező országokban is egyedülálló. A megvalósításban sokan segítnek önként is, ami nélkül a park nem tartana ott, ahol tart.
Nemrég került aláírásra egy együttműködési szerződés a Pannon Egyetem és az állatkert között, mely megállapodás értelmében az egyetem GTK karának kihelyzetett kutatóközpontja lett a park. Tehát a hallgatók szakdolgozatíráshoz vagy állatmegfigyeléshez kérhetik az állatkert segítségét.

A Csimpánzvilág forrásának egy részét közbeszerzési pályázatokon nyerte a park, a többit saját forrásából egészített ki. Illetve az alkalmazottak kétkezi munkája is nagyon jelentős eredményeket hozott.
A csimpánzvilág összköltsége 250 millió forint volt.

Galéria
Egy állatkert rácsok nélkül
Tiger Szabolcs
további cikkek
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. ma 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. ma 13:58 Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat közélet Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. ma 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.